Vannak, akik soha nem isznak

„Gyertek, hétvégén buli lesz nálam, piát hozzatok!” – kiabálja az osztálytársainak Judit, akit néhány perccel korábban egy pszichiátriai osztályon látunk, ahogy szorongva ül az orvosi rendelőben. Szerencsére a valóságban Judit jól van, csak egy színdarab erejéig került be az osztályra. Őt Kovács Vanessza alakítja, aki társaival nem kevesebbet vállalt, mint hogy megmutatja a középiskolásoknak, jelen esetben a kőbányai Szent László Gimnázium diákjainak, mi lehet a következménye a mértéktelen ivásnak.

A kamaszok nagy része legalább egyszer kipróbálta, milyen berúgni. Van, akinek ennyi bőven elég, és marad a korsó sörnél, vagy a fröccsnél, mások inkább a rövidezés irányába mozdulnak el, és súlyos másnapokkal néznek szembe.

Álszentség lenne azt írni, hogy ne igyanak a fiatalok. Egyrészt mindenki kipróbálta, másrészt hozzátartozik valamilyen módon a kamaszkori útkereséshez. A szülőknek két választásuk van: vagy úgy csinálnak, mintha nem létezne a probléma, vagy beszélgetnek róla a gyerekekkel. Ezt a feladatot vállalja részben át egy társaság, akik Badily címmel tartanak érzékenyítő tréninget, és beszélgetnek arról a 15–18 évesekkel, mi van akkor, ha túl sokat iszik az ember.

A Dreher Sörgyárak társadalmi célú programja keretében, a Starski ötlete és kivitelezése alapján a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjai mutatják be Judit életét. A diákok a színdarab megtekintése előtt egy speciális házi feladatot kapnak: követniük kell a főszereplő karakter, Judit Instagram-oldalát. Az első jelenetben Juditot látjuk az orvosnál, ahol súlyosan szorongónak tűnik. Aztán lassan kiderül, mi juttatta kórházba. Az alkohol. Egy buli után ugyanis ő, egy osztálytársnője és egy idősebb srác afterezni indultak kocsival, és karamboloztak. A vétlen kocsiban ülő szerelmespár nőtagja meghalt, Judit barátnőjének pedig leszakadt az egyik karja. Juditot azóta pszichiátrián kezelik.

A színészek a három blokkban előadott jelenetek után mindig beszélgetnek a diákokkal, együtt dolgozzák fel a látottakat. Meglepő volt látni, hogy sokan mennyire elítélték a főszereplőt, aki kissé elveszetten bolyongott a világban, és az iváshoz menekült, ugyanakkor nagyon plasztikusan fogalmazták meg, mit érezhet, miért szaladt ki a lába alól a talaj, és mi vezetett a tragédiához.

Hogy mennyire furcsa érzés részegnek lenni, azt az előadás több pontján különleges szemüvegekkel szemléltetik. A közepes és súlyos részegséget imitáló, síszemüvegszerű szemüvegekbe nézve kettős látás, szédülés, a tárgyak elmosódása várja az embert. Bevallom őszintén, nem tudom, mennyit kell ehhez inni, nekem még sosem sikerült ilyen állapotba kerülnöm, mindenesetre a srácokra nagy hatást gyakorolt a szemléltető eszköz.

„Nem az alkohol játssza az elsődleges szerepet a házibulikon” – hangsúlyozza Bence, majd határozottan közli, hogy ha valaki marihuánával állítana be egy buliba, az osztálytársak azonnal kidobnák, mert a drog ab ovo rossz dolog. Megítélése szerint az alkoholkérdés jelen van a mindennapokban, de hamar megnyugtat, hogy „nálunk a házibulikon vannak olyanok, akik soha nem isznak, és figyelnek a többiekre.”

Judit (Fotó: Starski)

Hasonlóról mesél Tamara is, aki határozottan állítja, hogy ő egyáltalán nem iszik, mert nem érdekli, így ő vigyáz a többikre, ha valami gond lenne. Könnyű, pláne kemény drogokkal még ő sem találkozott. „Komoly gondot jelent az ivás, nagyon károsnak találom. Azt látom, hogy befolyásolja az embereket. Megítélésem szerint akaratgyenge, aki mértéktelenül iszik” – állítja határozottan, de hozzáteszi, ezt csak a mértéktelen ivásra érti.

Az azonban a statisztikákból és empirikus tapasztalatokból is tudható, hogy a helyzet nem annyira idilli, mint az ország 40. legjobb középiskolájában. Erről már a színészek egyike, Fellegi Balázs mesél, aki néhány hónapja tagja a társulatnak. Az ő meglátása szerint átmegy a diákoknak, hogy mit adnak elő, és sokakat meg is érint a darab. a feldolgozó beszélgetések során egyre jobban megnyílnak a gyerekek. Szerinte nincs nagy különbség a jó háttérből érkező kamasz és a hátrányos helyzetű fiatal alkoholfogyasztási szokásaiban, ez inkább korosztály-, mint háttérfüggő. „Van, ahol már el is késtünk, 13-14 évesen simán kipróbálják az ivást a srácok, de azért alapvetően megtalálja őket a dolog. Hogy kiben mit indít el, azt nem tudjuk, de ha egyvalakinek is segítettünk, az már jó érzés” – véli. 

Néhány hónapja egy olyan osztálynak tartottak előadást, ahol egy hasonló balesetben életét vesztette egy osztálytárs. „Az kemény volt” – sommázzák a szereplők, akik annyira fiatalok, hogy ettől még jobban közvetíteni tudják a kamaszoknak a történéséket.

Pató Zoltán, az osztályfőnök szerint most van határhelyzetben az osztálya, a gyerekek egyik fele már jár bulizni, a másik még csak figyeli a többieket. Arra a kérdésre, hogy mennyire idealisztikus képet festettek le nekem a diákok a szokásaikról, csak annyit mond: „tudják, mit szeretne hallani egy újságíró, és nem biztos, hogy a valóság is ennyire szép”.

A történet feldolgozását segíteni fogja egy osztályfőnöki óra is, amikor beszélgetnek erről, átveszik, kinek mi szűrődött le a történetből, és mi az, ami megfogta őket, illetve hogyan lehet úgy inni, hogy az ember nem lesz mocsok másnapos utána. Szerencsére náluk még nem jellemző ez, meglepő módon az osztálykiránduláson sem volt ivás – „vagy nem vettem észre, de szerintem feltűnt volna”, mondja nevetve az osztályfőnök –, így tényleg most fog kiderülni, mennyire érinti meg őket a bódulat érzése. Az is kiderül, hogy van olyan gyerek, aki családilag érintett, így fontos lesz arról is beszélgetni, mit lehet tenni, ha valaki alkoholbeteg odahaza. Addig is annyit lehet tenni, hogy az ember tudatosítja a gyerekekben, hogy inni csak mértékletesen érdemes.