Iskolások elől viszi el a vizet az üdítőgyár, a diákoknak már nem jut

nlc | 2019. December 12.
Bár a helyi kút az iskolával egyidős, az üdítőgyártó tevékenysége miatt a diákoknak mégsem marad az ivóvízből, így azt a kormánynak kell visszavásárolnia a Coca-Colától.

A fura helyzet egy ausztrál iskolában állt elő, ahol eddig egy 50 méter mély kútból szerezték az ivóvizet, azonban a Coca-Cola és más óriáscégek közeli üzemeinek tevékenysége miatt a kút kiszáradt – írja a 444.hu. A queenslandi kormánynak ezért teherautókon kell utánpótlást szállítania az oktatási intézménybe, miközben a helyben kitermelt víz a közeli gyárakba kerül.

Az egyik helyi lakos a Guardian brit lap riporterének elárulta, hogy a kút azóta működött, hogy az iskola megépült. A térségben, ahol nincs vezetékes víz, évente körülbelül 130 millió liter vizet termelnek ki, a nagy cégek számára. A nyilatkozó szerint a queenslandi kormánynak emiatt vissza kell vásárolnia a Coca-Colától. 

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Bár az iskola üzemel, a vízhiány miatt a tanárok arra kérik a szülőket, gondolják át, hogy elengedik-e a gyerekeiket a tanításra. 

A környékbeliek szerint a lakosság vízellátásának fontosabbnak kellene lennie, mint a gyárak működése, ám azzal kapcsolatban nincs szabályozás, hogy száraz időszakokban korlátozzák a víz kereskedelmi felhasználását. 

A témában illetékes miniszter úgy reagált, hogy csak az általános vízhasználatot lehetne korlátozni, ez azonban nemcsak a cégeket, hanem a háztartásokat is érintené.

Exit mobile version