nlc.hu
Életmód

Véletlenül a vécé öblítővizét itták 30 évig egy japán kórházban

Ivóvíz helyett véletlenül a vécé öblítővizét itták 30 évig egy japán kórházban

Csak most derült ki, hogy a kilencvenes években rosszul kötötték be a csöveket, ezért ivóvíz helyett vécéöblítésre szánt vizet ittak a japán kórházban.
Csapvíz

Csaknem 30 éven keresztül a vécé öblítésére szánt vizet kaptak ivóvíz helyett egy japán kórház betegei és dolgozói – írja a Yomiuri Shimbun japán újság.

Az Oszaka Egyetem jelentette be, hogy az orvostudományi kar Szuita városában található kórházában mintegy 120 csapot rosszul kötöttek be az épület 1993-as megépítése során. Kiderült, hogy ivóvíz helyett ezekből a csapokból a vécé öblítésére szánt víz folyt, mert annak idején összekeverték a csöveket.

Meglepő módon egyébként a víz minőségét – egyebek mellett a színét, ízét és szagát – minden héten ellenőrizték 2004 óta, és egyszer sem találtak problémát. A vécé öblítésére szánt víz is egy kútból érkezett, tehát nem szennyvízről van szó, de csak egyszerű kezelésen ment keresztül, és nyilvánvalóan nem emberi fogyasztásra szánták.

Az ügyben vizsgálatot indítottak, és nem találtak arra utaló jelet, hogy az öblítővíz bármilyen egészségügyi kockázatot okozott volna. Mindenestre megvizsgálják az egyetem további 105 épületét, hogy ott hogyan kötötték be a vízcsöveket.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Jos Speetjens)

Nagy kincs az ivóvíz az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top