Életmód

Így táncol az SMA-s Zente a kezelése után – videó

És ez még nem minden, más csoda is történt!

A kis Zente gyógyulásának újabb mérföldkövéről osztott meg videót az édesanya: Zente már képes néhány pillanatra a saját erejéből is megemelni a testsúlyát! A kisfiú ráadásul egy újabb csodával is megajándékozta a szüleit: először mondta ki a szót, hogy „apa”, ez a videó második felében hallható – írta meg a Blikk.

Forrás: Zente SMA Facebook

„Ma reggel Zenti olyan hévvel táncolt, amit nagyon szeretnék megmutatni. Nem is a tánc a lényeg, mivel ő mindig »táncol« a maga módján – írja lelkendezve az édesanya. – A lábikókat figyeljétek! Ez a kis ugribugri szerkezet, ha kell tartja a súlyát (kell), viszont ebben lehetősége van a saját erejéből is tartani, megemelni magát. Nézzétek milyen sokszor nyújtja ki a lábait és emeli meg a saját testsúlyát.”

A posztban az anyuka azt is elmondja, hogy volt egy kis intermezzo, Zente nyűgös lett a fogzás miatt, de estére visszatért a jókedv, ráadásul egy kis ajándék is érkezett apának. „Zentike 15 hónapos korától mondja azt hogy anya. Viszont Apa nem volt. Tegnap megtört a jég, és végre kimondta azt is hogy APA!”

Gratulálunk, és várjuk a további jó híreket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése