nlc.hu
Életmód
11 hónap alatt 3 gyereket szült – ezt tette a testével a terhesség

11 hónap alatt 3 gyereket szült – ezt tette a testével a terhesség

Két hónappal azután, hogy világra hozta kislányát, Charlie-t, Eliza Curby ismét várandós lett: ezúttal ikrekkel. Most, az egész világnak megmutatta, mi lett a testével terhességei után.

A háromgyerekes brit anyuka, Eliza Curby az Instagram-oldalán osztotta meg a testéről készült képeket. Azért döntött így, mert büszke azokra a hegekre és forradásokra, amiket a terhességei hagytak a testén. Mint írja, egyáltalán nem hozzák zavarba a sebhelyek, a forradások és a megnyúlt bőre sem, amik a terhességei után maradtak. „A testem oly sokat tett értem és a gyerekeimért, büszke vagyok rá.”

„Sok nő úgy érzi, a szülés után megváltozott testük szégyellni való, olyasmi, amit rejtegetniük kell, pedig szerintem éppen, hogy büszkének kell lenniük rá.” Eliza szerint, aki két hónappal első gyermeke születése után ikrekkel esett teherbe, azt mondja, nem egészséges az, hogy a közösségi médiában rendre azt látják a fiatal anyukák, hogy a hírességek néhány héttel a szülés után tökéletes testtel parádéznak, mintha a terhességük nem is lett volna.

„A szépségnek számtalan formája van” – írta, majd hozzátette, szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki elfogadja a saját testét, olyannak, amilyen.  

Olvass még többet a terhességről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top