Tavaly több mint 3200-an milliós, hatan pedig milliárdos összeget nyertek Magyarországon a Szerencsejáték Zrt. játékain – számolt be a társaság közleménye alapján az MTI.
A milliárdos főnyeremények közül hármat a hatos lottó, kettőt az ötös lottó, egyet pedig az Eurojackpot játékosai nyertek. Utóbbi ráadásul minden idők legnagyobb hazai lottónyereményének tulajdonosává is vált, hiszen átszámítva több mint tízmilliárd forinthoz jutott.
Az ötös lottón a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét, 4,194 milliárd forintot vihetett haza egy szerencsés, a hatos lottón pedig a játék történetének második legmagasabb összegén (2,103 milliárd forinton) ketten osztoztak. A Skandináv lottó esetében 20 nagy nyeremény született, közülük tízen nyertek százmillió forintot meghaladó összeget.
A legtöbb milliomost egyébként az ötös lottó adta, több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget 2019-ben. Több mint 610-en vannak azok, akik sorsjeggyel lettek milliomosok, ezt a Joker-játék követi, amelyen mintegy háromszázan nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116) következik.
(via MTI)
Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Mónus Márton