Életmód

Sirtfood diéta: jó lesz ez neked?

Új trendi étrend hódít a világban, azonban nem árt óvakodni a látványos fogyást ígérő módszerektől. Megkérdeztünk egy szakértőt, mit gondol a sirtfood diétáról.

Kinek ne lenne vonzó egy olyan fogyókúrás megoldás, amit azzal népszerűsítenek, hogy vörösborral és csokoládéval lehet megszabadulni a súlyfeleslegünktől? Az úgynevezett sirtfood diéta iránt tavaly év vége felé nőtt meg az érdeklődés, miután kiderült, hogy a népszerű énekesnő, Adele is állítólag ezzel a módszerrel dobott le magáról annyi plusz kilót, hogy a világ egy emberként keresgélte az állkapcsát a padlón. 

A sirtfood diéta lényege az úgynevezett sirtuinfehérjéket nagy mennyiségben tartalmazó élelmiszerek fogyasztása, amelyekről a kutatók úgy tartják, hogy megvédik a szervezetünk sejtjeit a korai sejthaláltól, ezenfelül hatékonyak a gyulladások ellen, és az öregedési folyamatokat is lassítják. A sirtuinok emellett szabályozzák a test zsírégető képességét, és gyorsítják az anyagcserét. A BBC Good Food rovatának szakértői szerint így hetente akár három kilót is lehet fogyni, anélkül, hogy ennek az izmaink látnák kárát. A sirtfoodnak minősülő élelmiszerek nagy mennyiségben tartalmaznak úgynevezett polifenolokat, és csökkentik az étvágyat is. Ezek közé tartozik például az alma, a citrusfélék, a chili, a dió, az eper, a minőségi étcsokoládé, de az olívaolaj, a kávé, a lila hagyma, a petrezselyem, a zöld tea és a vörösbor is. 

Ha egy diéta túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem hatásos (Fotó: iStock)

A diéta két fázisból áll, az első, egyhetes szakasz első három napján maximum 1000 kalóriát lehet bevinni. A fent említett élelmiszerek mellett naponta háromszor kell úgynevezett zöld turmixot fogyasztani, amibe kelkáposzta, spenót, petrezselyem, citromlé és zellerszár kerülhet, ezenfelül napi egy főétkezést lehet tartani, fehér húsokkal vagy hallal kiegészítve. A második, fenntartó fázis két hétig tart, ennek során napi három, sirtfood ételekből álló étkezés mellé egy turmixot kell elfogyasztani, napi két liter vízzel együtt. 

A sirtfood diéta megosztja a világot

Míg sokan esküsznek a módszerre, a táplálkozástudományi szakértők, dietetikusok már óvatosabban fogalmaznak. A BBC Good Food dietetikus szakértője, Emer Delany például egyenesen úgy fogalmazott, hogy „első ránézésre ez nem olyan étrend, amit javasolnék az ügyfeleimnek”. A szakember a listán szereplő élelmiszerekkel kapcsolatban is szkeptikus hangot ütött meg, ezért megkérdeztük Barcza Zsuzsannát, a Házipatika dietetikus szakértőjét, hogy neki mi a véleménye a sirtfood diétáról.

„A kúra alapvetően alacsony kalóriabevitelt, az első napokban alapanyagcsere alatti (1000 kcal) szintet ír elő, ami az elfogyasztott ételek jellegétől függetlenül beindítja a fogyást – mondta a szakértő. – Arra is gondolni kell azonban, hogy ilyenkor nemcsak a zsírból fogyhatunk, hanem az izomból is. Ami a polifenolokat illeti, az ilyen vegyületeket tartalmazó élelmiszerek többsége egészséges, azonban a sirtfood diéta kötöttségei miatt valószínű, hogy nem ezek okozzák a fogyást. Ráadásul az étrend elég bonyolult felépítésű, szerintem egyszerűbb és célravezetőbb magas biológiai értékű, vagyis nem csak polifenolokban gazdag élelmiszerekből optimális mennyiséget fogyasztani, és rendszeresen mozogni. Egyetértek Delany gondolataival, ugyanis a divatos, »gyorsan sokat« fogyókúrák helyett érdemes inkább a tudatos táplálkozást választani, és lassan, egészségesen fogyni.”

Nincs tehát nagy meglepetés, egy újabb trendi diéta igazolta, amit a táplálkozási szakértők állandóan ismételgetnek, vagyis hogy a kiegyensúlyozott, egészséges és változatos étrenddel – na meg kellő mennyiségű mozgással – tehetjük a legtöbbet az egészségünkért. Mielőtt pedig bárki belevágna hasonló diétába, fogyókúrába, feltétlenül kérje ki háziorvosa, esetleg egy dietetikus szakember tanácsát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése