Szabadidő

„A trendi diétáktól elvesztem a humoromat” – Maye Muskkal beszélgettünk

A világ elősorban Elon Musk anyjaként ismeri, de a 71 éves szupermodell és szuperanya saját jogán is elég sok mindent elért.

Bár Maye Musk nevét távolról sem ismerik annyian, mint a Teslával és a SpaceX-szel világhírűvé vált fiát, az nlc olvasói már találkozhattak vele, amikor tavaly megírtuk róla, hogy két diplomája is van, emellett a nyolcadik ikszben járva is modellként dolgozik. Maye Musk élete önmagában olyan, mint egy izgalmas film vagy regény, ezért izgatottan vártuk, hogy a május végén Budapesten megtartott Brain Bar során találkozhassunk vele.

Elképesztő biztonsági intézkedésekkel várták, ráadásul azt is szigorúan kikötötték, hogy világhírű fiáról nem kérdezhetjük – ezt annyira szigorúan vették, hogy csak engem háromszor vagy négyszer is figyelmeztettek aznap, nehogy kérdezni merészeljek Elonról, mert akkor vége a dalnak. Nem mintha Maye Musktól ne lehetne épp eleget kérdezni, saját jogon is.

Maye Musk a Brain Bar színpadán (Fotó: Brain Bar)

Az életrajzát nem ismételném meg, aki kíváncsi, annak a csatolt cikket ajánlom a figyelmébe. Az biztos, hogy Maye Musknak már a szülei is rendkívüli emberek voltak, akik 1952-ben fogták magukat, és egy egymotoros repülővel elrepültek Dél-Afrikából Ausztráliába, utána pedig felfedezték Afrikát és Ázsiát is, navigáció használata nélkül. Édesanyja, Winnifred festőművészként dolgozott, termékenységét és munkabírását pedig jól mutatja, hogy 94 éves korában hagyta csak abba, de akkor is pusztán azért, mert már nem tudta kellően stabil kézzel fogni az ecsetet. Ekkor – ismétlem, 94 éves korában – elsajátította a számítógépes grafikai programok használatát, és két évvel később bekövetkezett haláláig így alkotott. Mindezt csak azért tartottam lényegesnek, mert Maye alighanem sokat örökölhetett édesanyja energiájából és lendületéből, ami meg is látszott rajta, ahogy az előadása végeztével dinamikus léptekkel besétált az interjúszobába. A körülötte nyüzsgő csapata, stylistja és sajtósa is alig bír vele lépést tartani, pedig ők nem tizensok centiméteres tűsarkúban lépdelnek.

Mivel kerekasztalról volt szó, a kollégákkal együtt felváltva kérdezhettünk, ami viszonylag eklektikus kérdéssort eredményezett annak köszönhetően, hogy a vezető női portál mellett testvérlapunk, a 24.hu, egy gazdasági lap, egy politikai napilap, egy pszichológiai kiadvány és egy glossy életmódmagazin érdeklődési körét kellett lefedni.

A szuperanya

Maye Muskot gyakran szokták szuperanyaként emlegetni, de az nem annyira legismertebb fia, Elon sikerének szól, sokkal inkább annak, hogy egyedülálló anyaként három gyerek – Elon, Kimbal és Tosca – útját egyengette. Ennek megfelelően az első kérdés az oktatással kapcsolatos, a kolléga arra kíváncsi, mennyire tartja fontosnak Maye Musk az oktatás szerepét, amikor a gyerekek tehetségének gondozásáról van szó.

„Állami iskolába jártam, akárcsak a gyerekeim – hangzik a válasz. – Úgy látom, manapság a tanárok nem elég szigorúak. A dél-afrikai tanárok nagyon szigorúak voltak, ma viszont az Egyesült Államokban nagyon óvatoskodva kezelik a gyerekeket, ha pedig a gyerek nem boldogul, a szülők kiveszik az iskolából, és másik intézményt keresnek. Én ezt nem is értem, hát azért van ott az a gyerek, hogy megtanuljon boldogulni!”

A következő kérdés: honnan a rengeteg energiája, amivel a gyereknevelést és a munkát össze tudja egyeztetni? A válasz nem meglepő.

„Sokszor elfelejtik, hogy a gyerekeim már kirepültek, amikor azt mondják, milyen sok mindent csináltam – rántja le a leplet a titokról. – Amíg kisebbek voltak, a nap végére agyhalott lettem. Emlékszem, milyen volt, amikor a legkisebb gyerekem is elköltözött otthonról, és rájöttem, hogy aznap van az első szabad estém. Az valami csodálatos érzés volt. Amikor az ember fiatal és bohó, akkor kell gyerekeket csinálni, mert akkor még nem nyomasztja az embert a karrierépítés gondolata. Ha valaki sokat vár a dologgal, egyre nehezebb lesz különválasztani a kettőt.”

Továbbra is az anyaság és a gyereknevelés témájánál maradva érkezik a kérdés, hogy Maye Musk mit tanácsolna az anyáknak a gyerekek nevelése során.

„Arra figyeljenek, hogy udvarias, jól nevelt, jó modorú gyerekeket neveljenek – mondja a szuperanya. – Ilyen tekintetben szigorú vagyok, ha találkozom egy neveletlen gyerekkel, akkor bizony tudatni fogom a szüleivel, hogy mi a helyzet.”

Maye Musk magyar gyerekek kérdéseire is válaszolt Brain Bar-előadása során (Fotó: Brain Bar)

Végezetül a kérdés, ami valószínűleg már minden olvasóban megfogalmazódott a „szuperanya” szót olvasva: hogy voltaképpen ez mit is jelent, legalábbis Maye Musk számára.

„Szerintem minden anya szuperanya, annyi mindent kell tenniük – hangzik a válasz. – Persze az apák is lehetnek szuperapák, de sajnos csak ritkábban látom, hogy az apák komoly részt vállalnának a gyereknevelésből, általában a nőké a főszerep ezen a téren. Persze lehet, hogy ez megváltozhat a közeli jövőben, nem tudom – az biztos, hogy egyelőre most a nők a főnökök, ha a gyerekekről van szó.”

A szupermodell

A következő kérdések a szupermodellhez szólnak, az első a divatipar változásaival kapcsolatos. Míg a laikusok számára úgy látszik, a divatvilág elkezdett kinyílni, befogadóbbá válni, hogyan látja ezt egy „belsős”: tartós változásról vagy hirtelen fellángolásról van-e szó?

„Azt hiszem, ez most valódi változás, amiben nagyon sokat segít a közösségi média – mondja Maye Musk. – A modellek ma már egyre jobban hasonlítanak a »normál« testalkatú nőkre, nem csak a szigorúan 18 éves, csontsovány lányokat lehet látni a kifutón, ahogy az interneten sem – mivel ma már mindenkinek lehet online jelenléte, mindenki maga építheti fel a saját márkáját.” 

Maye Musk egy 2016-os New York-i divatshow-n (Fotó: Getty Images)

A magas, vékony alkatú Muskról valószínűleg sokan nem gondolnák, hogy dolgozott plus size modellként is, pedig így van.

„Voltam 90 kiló is, akkor nagyon nem szerettem a testemet, ma viszont már egyre többféle testalkatú nőt látni, és ez nagyon jó, a fiataloknak hatalmas az önbizalmuk, és ezzel rengeteg embert inspirálnak – mondja a 71 évesen is modellkedő Musk, aki az életkorával kapcsolatban sem szemérmeskedik. – Az életkor tekintetében is pozitív változások tapasztalhatóak, én már például az idősödő kategóriába tartozom, és ezt nagyon élvezem. Főleg, hogy ma már a márkák is elkezdték felismerni, hogy a 70 évnél idősebb nők is vásárolnak ruhákat és minden mást is. Egyébként számomra is meglepő, hogy mennyi modellmunkám van 71 évesen. Mindig jó érzés, amikor 20-21 éves fiatal lányokkal dolgozom együtt, és azt mondják, örülnek nekem, mert úgy gondolták, lassan kiöregszenek a szakmából.”

Candice Swanepoel, Maye Musk és Stella Maxwell modellek az idei Daily Front Row Fashion LA díjátadón (Fotó: Stefanie Keenan/Getty Images)

Szintén a modellkedéssel kapcsolatban hangzik el a kérdés, hogy Maye Musk hogyan tudta megőrizni pozitív életszemléletét akkor is, amikor nehezen mentek a dolgai (amikor Dél-Afrikából Kanadába költözött a gyerekei után, a házáért kapott pénzt nem vihette ki az országból, így a nulláról kellett újra felépítenie az életét).

„Sok nehézségen mentem keresztül, sok visszautasítással találkoztam – emlékezett vissza a szuperanyaként is aposztrofált Musk. – Úgy kezeltem a helyzetet, hogy minden napra kitűztem egy-egy célt, hogy most ezen fogok dolgozni, aztán azon. A modellszakmában egyébként sem ismeretlen a visszautasítás az ember számára, nagyjából minden huszadik megkeresésből lesz tényleges munka. De hasonló a helyzet akkor is, ha szóvivőnek kérik fel az embert valamire, mert ilyenkor gyakran előfordul, hogy azért nem hívnak, mert túl sokat kérsz, vagy épp azért, mert túl keveset. De a lényeg, hogy

nem szabad feladni, nem szabad azon gondolkodni, hogy milyen munkát nem kaptál meg, újra és újra kell próbálkozni!

A következő kérdés arra vonatkozik, hogy mit gondol Maye Musk – akinek Instagram-oldalát 242 ezren követik – a közösségi média jelenségéről.

„Szerintem ez az egyik legjobb dolog a világon! – mondja széles mosollyal. – Eleinte nem értettem a működését, sem azt, hogy mekkora ereje van. Egy évet töltöttem azzal, hogy kisilabizáltam, de onnantól, hogy megértettem, ezen keresztül találtam meg az ügynökömet, a kiadómat, az egész csapatomat. Most már remekül szórakozom vele, én magam kezelem a tartalmaimat, igaz, ehhez sok segítséget kapok a csapatomtól.”

Maye Musk fáradhatatlanul dolgozik nyolcéves kora óta. Ráadásul az sem szegte soha kedvét, hogy dél-afrikai származása miatt először Kanadában kellett minden vizsgáját újra letennie – ehhez ráadásul franciául is meg kellett tanulnia –, később, az Egyesült Államokba költözve pedig mindezt meg kellett ismételnie, ezúttal már angol nyelven. Kitartott, mégpedig azért, ahogy egy korábbi interjújában mondta, mert nem akart ő lenni a „buta szőke”, és eltökélte, hogy akkor is megszerzi a diplomáját, ha ehhez egy új nyelvet kell megtanulnia. Mivel dietetikusként, tudományos területen is dolgozik – egy ízben a Kanadai Dietetikusok Szövetségének elnökévé is választották – megkérdezem tőle, érte-e már hátrányos megkülönböztetés a szépségiparban végzett munkája miatt, esetleg egyszerűen azért, mert nőnek született.

Maye Musk szerint a nőknek egymást kell támogatniuk, hogy előrébb jussanak (Fotó: Brain Bar)

„A nemem miatt nem ért diszkrimináció, mivel a legtöbb dietetikus eleve nő, Kanadában pedig nem sokan tudták, hogy modellkedéssel is foglalkozom, így ezt nem is igen árultam el az ügyfeleimnek – magyarázza. – Néha egy-egy megbeszélt időpontot át kellett szerveznem, mert közbejött egy fotózás vagy divatbemutató, de ezzel sosem volt probléma, manapság Amerikában pedig kifejezetten imádják, hogy modellként is dolgozom. Ami viszont a nők helyzetét illeti,

úgy gondolom, hogy a nőknek egymást kellene támogatniuk és segíteniük ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk.

A dietetikus (és a környezetvédő)

A táplálkozási szakértőként dolgozó Musk számára kulcsfontosságú a megfelelő táplálkozás, mivel pedig ez napjainkban kéz a kézben jár a környezetbarát megoldásokkal és a fenntarthatósággal, nem csoda, hogy elhangzik a kérdés, mit jelent számára a zöld életmód.

„Soha nem indulok el vásárolni a táskáim, szatyraim nélkül, mert nem akarok semmit műanyagba csomagolni – feleli. – Nem vagyok úttörő ezen a téren, de igyekszem a lehető legtöbbet megtenni. Ezen a téren az ENSZ környezetvédelmi és fenntarthatósági tanácsait próbálom követni.”

Ismét rajtam a sor, ezért arról kérdezem Maye Muskot, hogy mit gondol a napjainkban szinte heti rendszerességgel megjelenő trendi étrendekről, diétákról, melyiket tartja ezek közül hasznosnak, és melyiket múló divathullámnak.

„Először is, a legtöbb trendi diéta, ami egyik napról a másikra ismertté válik, általában nem több szemfényvesztésnél, divathóbortnál – magyarázza Musk. – Amitől viszont teljesen elvesztem a humorérzékemet, az az, ha például társaságban vacsorázunk, és valaki azt mondja: én gluténmentesen táplálkozom, nem eszem kenyeret. Ilyenkor mindig megkérdezem: és a tésztával nincs bajod, amit eszel? Ó, hát arra nem vagyok allergiás! Ezekben az esetekben a családomnak kell elrángatnia onnan, nehogy hangosan idiótának nevezzem az ilyen embereket. Másik kedvenceim a gluténmentes sütik, muffinok: ezek drága és egészségtelen dolgok, amiknek semmi értelmük. De van gluténmentes olaj is, hát ettől kihullik a hajam. Elvégre az olajokban nincs semmiféle glutén, kivéve, ha rozsból vagy árpából sajtolták őket, vagy beleteszi valaki. De ott vannak az olyan tévhitek is, mint az, hogy mindenkinek naponta nyolc pohár vizet kell innia. Vagy épp a táplálékkiegészítők! Én nem is fogyasztok semmi ilyesmit. Ez egy hatalmas, szabályozatlan iparág, ami arra épít, hogy az embereknek nagyon gyenge az önbizalmuk. Vannak, akik azzal védik a különféle kapszulákat, pirulákat, hogy a zöldségekben nem található meg az összes tápanyag, tőlük azt szoktam kérdezni, hogy akkor mégis mitől növekednek.”

Maye Musk ezután azt is elárulja, hogy a kerülendő dolgok mellett mi az, amit érdemes követni: „Fontos megfogadni a dietetikusok tanácsait. Ha engem kérdez, én azt mondom, a sok zöldségből álló étrend, a DASH-diéta vagy a mediterrán étrend a legjobb. Emellett a húsfogyasztást is érdemes csökkenteni. Én flexitáriánusnak tartom magam, vagyis otthon főleg zöldséget-gyümölcsöt eszem, de ha elmegyek egy étterembe, akkor ott általában eszem húst – arra viszont figyelek, hogy ilyen hetente legfeljebb két-három alkalommal történjen. Ennyi vörös húsra lenne szüksége a szervezetünknek, de sokan ennél jóval többet esznek, ráadásul általában az adagok is jóval nagyobbak, mint kellene. Egy felnőtt ember számára egy adag hús körülbelül akkora kelllene hogy legyen, mint a tenyerünk. Dél-Afrikában nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akinek nagyon magas a koleszterinszintje – mivel ott gyakran naponta háromszor is esznek húst. Persze az is igaz, hogy ezeknek az embereknek a java földművesként dolgozik. A budapesti tartózkodásom során viszont alkalmam nyílt megfigyelni, hogy a magyar konyha is hasonló – félre ne értsék, hihetetlenül finomak a magyar ételek, de elképesztően egészségtelenek is.”

Maye Musk fáradhatatlanul állta a rohamot a közös fotókért, ebből én sem maradhattam ki (Fotó: Brain Bar)

A végéhez közeledik a kerekasztal, figyelmeztetnek bennünket, hogy az utolsó kérdések következnek. Egy kolléga arról kérdezi Maye Muskot, hogy számára kik jelentenek inspirációt.

„Az olyan emberek, mint például Angela Merkel vagy Christine Lagarde, ők igazi úttörők a területükön, akik nagyon fontos munkát végeznek – hangzik a válasz. – De említhetném Jacinda Ardernt, Új-Zéland miniszterelnökét is, ő igazán elképesztő, annyira csodálatos asszony, ki sem lehetne találni nála menőbbet!”

Az utolsó kérdés pedig arra vonatkozik, hogy édesanyjához hasonlóan Maye Musk is tervez-e dolgozni a kilencvenedik születésnapja után is, amire rövid, de annál lelkesebb választ kapunk:

Naná, sőt itt leszek majd megint!

Nagyon várjuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top