Életmód

Véletlenül 9 milliót utaltak a számlájára, mégsem kell visszaadnia

Bírósági ügy lett a téves utalásból.

Elképesztő szerencséje volt egy romániai férfinek egy cég hihetetlen bénázása miatt: 131 ezer lejt, több mint 9 millió forintot utaltak át tévedésből a számlájára, amit nem is kérhetnek vissza tőle – írja a Főtér.ro.

A Salubris nevű cég munkatársa – aki azóta valószínűleg nem dolgozik a cégnél – rossz számlaszámra utalt, így az összeg a jászvásári férfi számláján landolt.

A férfi nem sokat gondolkozott a váratlan pénzeső után, azonnal kivette a teljes összeget.

A cég megpróbálta visszaszerezni az összeget, és pert indított a két érintett bank ellen. Azzal érveltek, hogy a bankok anélkül hagyták jóvá a tranzakciót, hogy ellenőrizték volna, a megfelelő céghez kerül-e az összeg.

Azonban a bíróság alapfokon a bankoknak adott igazat. Az indoklás szerint, ha a bank az átutalási megbízáson szereplő számlaszámra utalt, akkor nem követett el hibát. Akkor sem, ha az utalás kezdeményezője hibás számlaszámot adott meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése