Életmód

„A legjobb dolog a világon” – ezer önkéntest vár a Bátor Tábor

Mindenki életét megváltoztatja a tábor, akinek köze van hozzá - mesélik, akik már jártak ott.

Évente közel ezer önkéntes segíti a Bátor Tábort abban, hogy súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és hozzátartozóiknak szervezzenek élményterápiás táborokat, ezzel visszahozzák a gyerekkort és megváltoztassák a táborozók életét – áll a szervezők közleményében. Azonban ilyenkor nemcsak gyerekek és családok élete változik meg, hanem a táborokban segítő önkénteseké, azaz a cimboráké is. 2020-ban február 9-ig lehet tábori önkéntesnek jelentkezni. A Bátor Tábor 19 éve szervez táborokat súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak, ahol az élményterápiás programok közel 1000 önkéntes részvételével valósulhatnak meg. A táborozók mellett pedig a cimborák is életre szóló élményekről számolnak be.

Olyan emberekkel dolgozhatsz együtt, akikkel talán máshol nem találkoztál volna. Lehet, hogy teljesen mások vagytok, mással foglalkoztok, más dolgok érdekelnek benneteket, de egyvalami biztosan közös bennetek: egy közös ügyért harcoltok, így igazi bajtársak lesztek.

A SeriousFun Children’s Network és a Yale Orvosi Egyetemének Gyermektudományi Központjának kutatása igazolta, hogy a tábor valóban megváltoztatja a gyerekek életét. A szülők között végzett felmérésből kiderült, hogy a tábor hatására a gyerekek 79 százalékának nőtt az önbizalma, 77 százalékuknak pedig jobb lett az önértékelése. Ebben pedig az önkénteseknek komoly szerepe van.

Forrás: Bátor Tábor

A Bátor Tábor nemzetközi turnusaiban akár angol nyelvtudásodat is kamatoztathatod, végül, de nem utolsósorban pedig, az önéletrajzodban is jól mutat, ha önkénteskedsz. Gellért, a Bátor Tábor egyik önkéntese így fogalmazta meg saját élményeit: „Az önkéntesség sokat formált és alakított rajtam, általa jobb, nyitottabb és bátrabb emberré váltam úgy, hogy közben másoknak segítettem. Én már tudom, és azt szeretném, hogy mindenki más is tudja, önkénteskedni a legjobb dolog a világon.”

Ha betöltötted a 20. életévedet, és szívesen lennél részese sorsfordító élményeknek és vennél részt súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekek táboroztatásában, 2020. február 9-ig jelentkezhetsz önkéntesnek a Bátor Táborba. Jelentkezni Facebookon vagy a tábor holnapján tudsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top