nlc.hu
Életmód
Kétszázezer tulipánt osztottak szét a holland gazdák

Kétszázezer tulipánt osztottak szét a holland gazdák

Hollandia a világ vezető tulipán-nagyhatalma, ahol minden évben külön napot tartanak a különleges virág tiszteletére.

Hollandiából évente mintegy hárommilliárd tulipánhagymát exportálnak a világ különböző országaiba, ez pedig ugyebár csak az a mennyiség, ami elhagyja a holland gazdaságokat, virágoskerteket. A Videóparti blog szerzője ír a Nemzeti Tulipán Napról, amelyet minden év január harmadik szombatján rendeznek meg az amszterdami Dam téren, ezzel hivatalosan is megnyitva a tulipánszezont. 

A jeles eseményre tódulnak az emberek: az egyetlen napig tartó tulipánparádéra nagyjából száz országból több tízezer turista látogat Amszterdamba, hogy élvezze a tarkabarka sziromkavalkádot és beszívja a csodás illatot. 

A tulipánt jellegzetes holland virágnak tartják, pedig nem az (Fotó: Getty Images)

A blog szerzője egy érdekes információt is megoszt követőivel: bár a tulipánt a legtöbben Hollandiával azonosítják, annak őshazája a perzsa és az oszmán birodalom volt, a Benelux államba csak a XVI. században jutott el – bécsi és budapesti közvetítéssel, így egy picit mi is büszkék lehetünk a gyönyörű virágra. 

A tulipánnapra látogatók közül azok jártak igazán jól, akik a rendezvény vége felé voltak a helyszínen, ugyanis a holland gazdák záróra előtt nem kevesebb mint kétszázezer tulipánhagymát osztottak szét az érdeklődök között. 

A Videóparti blog, nevéhez hűen egy felvételt is közzétett erről a különleges pillanatról, érdemes megnézni, már csak azért is, hogy rácsodálkozzunk: milyen sokfajta tulipán létezik, amelyek javát a virág rajongói a legendás holland Keukenhof virágoskertben is megtekinthetnek, igaz, csak március második felétől, addigra fejlődnek ki ugyanis a földbe dugott tulipánhagymák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top