nlc.hu
Életmód
Kiderült, hogy a hátizsák nemcsak menő, de az egészségnek is jót tesz

Kiderült, hogy a hátizsák nemcsak menő, de az egészségnek is jót tesz

Már jó ideje divatos lett a hátizsák, de azt tudtad, hogy még az egészségedet is szolgálod vele?

Nem mindegy, milyen az a hátizsák és mekkora súlyt cipelünk a hátunkon benne, de egy tanulmányban azt találták, hogy a megfelelő feltételek mellett olyan mélyizmokat erősít a hátizsákozás, ami a jobb általános egészségi állapot felé is vezethet.

A Rice Egyetemen végzett kutatásban találták azt, hogy nem kell félteni a gyerekeket és a felnőtteket sem a hátizsákoktól, sőt jót tesz nekünk a viselésük. A vizsgálat során 132 tanulót mértek fel fizikailag, a 12-17 év közötti résztvevők fele iskolába járt, a másik fele pedig magántanuló volt otthon. A tesztek során mérték a gyerekek BMI indexét, felmérték, hogyan futnak, és megnézték, hány felülést és húzódzkodást tudnak csinálni adott idő alatt.

Az eredményből aztán kiderült, hogy a BMI indexben nincs nagy különbség a két csoport között, de az otthon tanulóknak gyengébbek az alhasi izmaik, és kevésbé tudták teljesíteni a követelményeket. Ez mondjuk jelentheti azt is, hogy csak nem járnak testnevelésórákra, ezért elkerülik őket az olyan rettenetesen fontos gyakorlatok, mint felülés és húzódzkodás. A kutatók azonban ehelyett arra következtettek, hogy a kulcs a hátizsákban rejlik, hiszen ez az egyetlen nagy különbség a két csoport gyerek között: aki iskolába jár, az cipeli a fél gyerekszobát a hátán, míg aki otthon tanul, az kimarad ebből a remek gyakorlatból.

hátizsák mélyizmok egészség

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Laura Kabiri, a kutatás vezetője természetesen nincs a magántanulóság ellen, csak arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ha nem hord rendszeresen a gyerek hátizsákot, akkor megfelelő gyakorlatokkal kell erősíteni a mélyizmokat, hogy ne maradjon le a fejlődésben. És persze a felnőtteknek is jót tesz, ha a féloldalon hordott táskák helyett rászoknak a kétvállas hátizsákokra (még véletlenül sem fél vállra vetve!).

És hogy milyen nehéz legyen a hátizsák? A kutatás során vizsgált iskolás gyerekek a testtömegük 25 százalékának megfelelő súlyú hátizsákot cipeltek mindennap, ami már túl sok, és egyáltalán nem egészséges. Egy 50 kilós tizenéves ne vigyen 12,5 kilós hátizsákot, mert az csak nyakfájáshoz és gerincbántalmakhoz vezet. A hivatalos ajánlás szerint a gyerek testsúlyának 5-10 százaléka lehet csak a hátizsák súlya ahhoz, hogy ne okozzon problémát, és tényleg erősítse a mélyizmokat, különösen 12-14 éves korában.

Ezek alapján nyugodtan szerethetjük a mostani divatot, és örülhetünk a hátizsákok széles választékának, csak a súlyra és a két vállon viselésre kell odafigyelni, nehogy kárt tegyünk magunkban ahelyett, hogy az egészségünket segítenénk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top