Mínusz 38 kiló: kiszabadultam saját testem börtönéből

Nézegetem a másfél évvel ezelőtti fotóimat: közvetlenül a csőgyomorműtét előtt készültek. Nézem, és nem értem, hogyan lehetek ugyanaz a nő. Akkor majd’ száz kiló voltam, most hatvan. Idegen szemével nézem magam, és érzem, hogy nem jó látni azt a nőt. Pedig az is én vagyok. Vagyis már csak voltam. Szerencsére! Bár ehhez jóval több kellett a szerencsénél!

Én is féltem. Féltem attól, hogy nyolc fogyás és visszahízás után (ami persze a jojó miatt mindig egyre feljebb és feljebb maximalizálta a súlyom) kudarc lesz ez a módszer is. Féltem, hogy kidobok egy csomó pénzt az ablakon, hogy kiteszem magam egy hasi műtétnek, hogy soha többé nem ehetek egy jóízűt. Féltem attól, hogy lógni fog a bőröm, és akkor meg azt fogom szégyellni.

Már nem félek, mert tudom: minden forint, minden perc, minden könnycsepp megérte, és bármikor újrakezdeném. Másfél év alatt csaknem negyven kilót fogytam, a lánykori ruháimat (is) hordom. 38-as a méretem, újra van derekam. A bőröm sem lóg, megtaláltam a módját annak, hogy segítsem visszahúzódni az új formámra – kivéve a császáros kötényhasamat, meg a fogyás áldozatául esett melleimet. Viszont a fogyással együtt visszakaptam az önértékelésemet, a mozgás szabadságát, a teherbírásomat, a mehetnékemet. És nem utolsó sorban a boldogságomat. Ami annyira tudott hiányozni! Hiszen naponta többször szembesültem vele, hogy nem tudok csinosan öltözni, nem bírok felmenni szuszogás nélkül egy emeletet, gyakran előjön az asztmám, fáj a térdem, a talpam, a derekam és utálom a testem minden porcikáját. Nem voltam igazán boldog. Persze jókedvű igen, gyakran, de mélyen belül kétségbeesett és végtelenül szomorú.

A legkétségbeejtőbb az volt, hogy lefogyni bármikor képes voltam húsz-harminc kilót is. Nyolcszor tettem meg ezt 25 és 43 éves korom között. Az utolsó „életmódváltásom” is annyira sikeres volt, hogy 40-42-es ruhákat hordtam – egy ideig. Én ugyanis megtartani nem voltam képes soha a súlyom: jött egy nehezebb időszak az életemben, egy stresszesebb munka, és visszatértem a rossz szokásaimhoz, a pluszkilóim pedig hűségesen hozzám.

Kira fiatalon is rengeteget fogyott, aztán visszacsúsztak a kilók

Van megoldás?

Aztán megtudtam, hogy létezik ez a műtét: a sleeve, magyarosabban csőgyomor-műtét. A szokásos vehemenciámmal és tudásvágyammal térképeztem fel a legapróbb részletekig a lehetőséget. Tudtam, hogy nem támogatja a TB, az egészet saját zsebből kell állni. Tudtam, hogy – mint minden műtét – ez is kockázatokkal jár. Megbeszéltem a családdal, és abban maradtunk, ha úgy ítélem meg, hogy ez a jó megoldás, akkor mindenben támogatni fognak. Akkor kezdtem el videóblogot vezetni, amin aztán végigkövethető az egész folyamat, és ahol őszintén beszélek minden nehézségről vagy épp sikerélményről.

Az út, amin végigmentem, nem volt könnyű. Az, hogy az embernek eltávolítják a gyomra 85 százalékát, nem jelenti azt, hogy ajándékba kapja a karcsúságot. Fel kell épülni a műtétből. Az első pár nap lehet akár nagyon rossz is. Nekem szerencsém volt, jól bírtam a folyékony étrendet, ami a gyomor gyógyulása miatt kötelező. Jól bírtam a kevés kalóriát, és viszonylag hamar elfogadtam, amikor dietetikus által előírt gyomorkímélés, vagyis az „alig evés” ellenére is szinte leállt a fogyásom két hét után. Többször vívtunk nagy csatát egymással a szervezetem és én. Ő tartalékolni akart, mert azt érezte, hogy szinte egyáltalán nem jut be tápanyag – én pedig meg akartam győzni róla, hogy égesse bátran a saját tartalékait, hiszen néhány év alatt hónapokra elegendő zsírt halmoztam fel.

Kira a gyomorműtét előtt

Én győztem

Győztem, bár néha sírtam. Néha dühös voltam. Néha kétségbeesett. De mindig voltak mellettem, akik segítettek: emberek, akik ezen már túlestek, és tudták, hogy a fizika törvényei érvényesek rám is, maximum kicsit lassabban haladok, de előbb-utóbb újra beindul az esetenként három-négy hétre is megálló fogyás. Hálás vagyok nekik, és most már én is ugyanígy segíthetek egy önálló Facebook-oldalt vezetve azoknak, akik maguk is erre az útra készülnek, vagy már haladnak is rajta.

Az étkezésem a műtét utáni 300-400 kalóriáról néhány hónap alatt visszatért az egészséges és minimumként számon tartott 1200 kalóriás bevitelhez. Néha többet eszem ennél, ha olyan napom van, de mindent becsülettel feljegyzek egy adatbázisba. Ez persze nem kötelező, vannak műtöttek, akik nem teszik, de az a tapasztalat, hogy akik kontrollálják, hogy mit ettek és mennyit, azok sikeresebben váltanak életmódot a műtét utáni hónapokban.

Éhség nélkül

Mert életmódot váltani nekünk is kell! 

A műtöttek nagy része hónapokra, évekre elfelejti az éhséget, vagy azt csak múló, elfelejthető kellemetlenségnek éli meg. Olyan érzetnek, amely pár korty folyadékkal eltűnik, vagy egy pörgősebb munkafázis miatt totálisan elfelejthető. Így elmúlik az állandó éhség, az állandó evés utáni vágy. Ha az ember mégis reagál az ingerre (hiszen ennünk csak kell!), akkor másfél decinél több étel nem fér belénk. Mérj ki másfél deci vizet és csodálkozz rá! Ennyivel lakunk jól. Persze ahhoz, hogy másfél decinként adagolva meglegyen a napi 1200 kalória (tényleg fontos, hogy nagyjából ennyit mindenki tudjon enni, mert tartósan ez alá menni egészségtelen!), ahhoz naponta többször kell ennünk. Én néha hétszer, nyolcszor is eszem egy nap, adagonként 100-200 kalóriányi élelmiszert tudok elfogyasztani. És ettől ugyanúgy jóllakom, mint mások egy háromfogásos ebédtől, hiszen az átlag emberi gyomor másfél literes kapacitásának a leves, főétel, desszert szentháromsága ad jóleső, elégedett „telepocak-érzést”. Mi ezzel szemben elvagyunk hat-nyolc falatnyi hússal, kis zöldséggel vagy másfél deci levessel.

Néha hétszer, nyolcszor is eszem egy nap (Fotó: Leéb Ádám)

Persze néha nem könnyű úgy enni, ahogyan kell: ha “szülni” száguldunk Hadas Krisztával a Jön a baba negyedik évadában, akkor nagyon észnél kell lennem, hogy 1-2 liter kalóriamentes folyadék és 2-3 kisebb adagnyi fehérjedús kaja legyen nálam. Jellemzően fehérjeszeletet tartok a táskámban, az legalább nem romlik meg, nem folyik ki, evőeszköz nélkül is meg tudom enni gyorsan.

Szenvedni is kellett? Igen. Fájt a műtét után, fájt, ha egy falattal is többet ettem, gyenge is voltam, fásult is, elkeseredett is. De talpra álltam, mert volt egy mankóm: a pici gyomrom, ami nem engedte, hogy (mint annyiszor előtte) egyetlen rossz nap miatt sutba vágjam hónapok diétáját. Most a rossz napokon sem tudtam evésbe menekülni. Tanulni kellett új vigaszt találni, mással enyhíteni a stresszt, a fáradtságot, a frusztrációt. Nem könnyű, még ma sem. Önkéntelenül is indulok a hűtő felé, de félúton rájövök, hogy nem fér belém semmi, feleslegesen megyek. Így pakolni kezdek vagy takarítani – és enyhül a feszültség evés nélkül is.

Jogos kérdések

Igazságtalan? Nem hiszem. Megszenvedtem érte. Büszke vagyok erre az útra. Tudom, hogy sokak szerint ez így túl könnyű, és nem is az én érdemem, de nem így gondolnák, ha végigszenvedték volna az előtte való éveket, és végigcsinálták volna a műtétet az azt követő hónapokkal együtt.

Drága? Igen. Sokan évekig gyűjtögetik rá a pénzt, másoknak a család teszi össze, de olyan is van, aki hitelt vett fel hozzá. De ilyenkor az egészségünkbe, az egészségben megélt életéveinkbe fektetünk be. A fogyással együtt drasztikusan csökken a társbetegségek intenzitása, orvosi felügyelet alatt csökkennek a gyógyszeradagok, számos betegség esetén teljes gyógyulás vagy tünetmentesség érhető el. Van ennél fontosabb befektetés? Fontosabb ennél az új autó, a nyaralás, a ruhák? Ki-ki döntse el maga.

Megszenvedtem érte. Büszke vagyok erre az útra (Fotó: Leéb Ádám)

Magától működik? Csak részben. Az agyamat nem műtötték meg, a sóvárgás, a stresszevés, a függőségek (csokifüggés) nem múlik el, ezen dolgozni kell nekem is. De van egy előny: a fizikai korlát miatt még a botlások is csak pici botlások, és a másnap nem egy „lehetséges” újrakezdés napja, hanem egy „kötelező” újrakezdés napja, hiszen a gyomrom kapacitása miatt másnap is korlátozva vagyok, így sokkal könnyebb betartani az egészséges életmód ajánlásait.

Gazdaságos? De még mennyire! A műtét óta az evésem a töredékébe kerül. Étteremben, nyaraláskor utcai árusnál vásárolva szinte sosem rendelünk nekem, elég, ha harapok párat a férjem, a lányom adagjából. Vagy kibontok egy fehérjeszeletet.

Apropó, fehérje!

Amit nagyon komolyan vettem, az a fehérjebevitel. A test ugyanis fogyásnál könnyebben nyúl a fehérjékhez, mint a zsírokhoz. Könnyebb azokból energiát nyernie. Ezt úgy tudtam megakadályozni, hogy mindennap figyeltem, hogy meglegyen a napi fehérjebevitelem. Ezt az első időben fehérjeporral tudtam csak elérni, amikor csak folyékony vagy pépes dolgokat tudtam enni. Akkoriban mindenhez kevertem fehérjét. Aztán ahogy vissza lehetett állni a szilárd táplálékra, úgy váltotta fel a fehérjeport a hús, a hal, a tojás, a túró, a sajt, a növényi fehérjék. És a nasiként minden napra megengedett fehérjeszelet (lehet belőle finomat találni, csak kóstolgatni kell). Az persze igaz, hogy erre költök minden hónapban.

A hason megnyúlt bőrt már csak műtéttel lehet eltávolítani (Fotó: Leéb Ádám)

Mi változott?

A súlyom majdnem 100 kilóról 60 kilóra csökkent. A BMI-m majdnem 40-es volt – most már csak 24,5, ez már a normál tartomány. Induláskor (fazontól függően) 48-52 közötti ruhákat hordtam, most 36-38-as holmikat.

29 centit fogytam a derekamból, 34-et hasból, 29 centit karcsúsodott a csípőm. 22 centivel lett vékonyabb a combom, de még a térdemből is lejött 12 centi. És a bokám is, karom is sokkal vékonyabb lett. Maradt egy kis felesleges bőr a hasamon – lehet, hogy ezt végül plasztikáztatni fogom, ilyen nagy fogyás után ezt a TB állja.

Az arcom teljesen megváltozott, visszakaptam a kontúrjaimat. A derékig érő hajamat is levágattam – bár ez furcsának tűnhet, de harminc évig volt hosszú hajam, most váltani akartam. Tetszik így, ahogy most kinéz.

Rengeteg új embert ismertem meg, hihetetlenül sokan írnak az oldalamra, kérnek tanácsot, mesélik el a történetüket, és nagyon sokaknak adtam erőt a változáshoz.

Változott az énképem, ma már bátran öltözködöm szűk felsőbe, strandra is ki merek végre menni. Megmaradt a férjem, a baráti köröm, a munkám, az életem. Tovább fogok élni – legalábbis a statisztikák szerint. Élhetek végre úgy, hogy nem vagyok a saját súlyom, zsírból magamnak készített börtönöm lakója.

Fotó: Leéb Ádám