Szoktál pletykálkodni? Ha igen, jól teszed!

A pletykálásnak, mondhatjuk úgy is, hogy rossz a marketingje, elítélendő, csúnya dolognak tartja a többség, amit csak a mérgező emberek csinálnak, és aki pletykál, az már egyből biztos rosszindulatú is. Pedig ez így nagy általánosságban nem igaz, ugyanis többféle pletykálkodás létezik, és nem mindegyik ártalmas, sőt egy fontos szociális készségről van szó.

Természetesen nem az a pletykálás tartozik a jó pletyka kategóriájába, amikor másokat besározunk, valótlanságokat állítunk a hátuk mögött, lehetőleg azért, hogy saját magunkat jó színben tüntessük fel. Ezt hátba szúrásnak hívják inkább, de való igaz, hogy a pletykához szokták besorolni ezt a fogalmat is. Az igazi pletykálkodás az, amikor nem bírunk magunkban tartani egy információt, amit a harmadik félről megtudtunk, és ezzel nincs semmi baj.

Miért jó a pletyka?

A pletyka tulajdonképpen egy olyan szociális készség, amivel könnyebben tudunk egymáshoz kapcsolódni, így aztán szükség is van rá ahhoz, hogy mélyítsük a kapcsolatainkat Frank T. McAndrew pszichológus professzor szerint. A pletykálást ezért nem úgy kell kezelni, mintha valami jellemhiba lenne, hanem úgy, hogy aki pletykás, annak jól fejlett szociális érzéke van. A szakértő szerint, aki nem tud pletykálni, annak nehezebben megy a kapcsolatok ápolása, és gyakran kiderül, hogy a szociális háló külső részén helyezkedik el.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Nem véletlenül foglalkozunk annyit mások életével, a vérünkben van, már az őseink is ezt csinálták. A kutatók szerint régen még kisebb csoportokban éltek az emberek, jóval intimebb viszonyt ápoltak egymással, és a túlélés érdekében szükségük volt arra, hogy a csoport minden tagjával együtt tudjanak működni. Ahhoz, hogy ez jól menjen, kellett a pletyka, mert csak így lehetett kideríteni, hogy ki megbízható, kivel lehet családot alapítani, mely tagokkal tudnak szövetségre lépni. Tehát a pletyka tulajdonképpen a természetes szelekció része volt: akik jól tudtak pletykálni, és átmentek a többiek pletykaszűrőjén, azok sikeresebben túléltek a csoportban.

Ha kerülöd a pletykát, izolálod magad

McAndrew szerint manapság is igaz az, hogy aki képes megtalálni az egyensúlyt a pletykálásban, az népszerűbb lesz az emberek között. Azért van ez, mert amikor egymással titkokat osztunk meg, akkor építjük a bizalmat kettőnk között, tehát mélyül a kapcsolat. Ide tartozik a munkahelyi pletykálkodás is, ami addig jót tesz, amíg nem más kárára történik, csupán információmegosztásra és véleményközlésre használjuk. Ha ebben nem vesz részt valaki, akkor könnyen kívül rekedhet a szűkebb, belső csoporton. Egy tanulmányban egyenesen azt találták, hogy az ártalmatlan pletyka a munkahelyi morált is emelheti, tehát még akár jobb teljesítményünk is lehet tőle. Nem mellesleg pedig a pletykálkodásnak megvan az a jó hatása is, hogy senki nem szeretne a céltáblájává válni, ezért aztán jobban odafigyelünk arra, hogyan viselkedünk a körülöttünk élőkkel.

Mindezek alapján a professzor azt javasolja, hogy gondoljuk át a viszonyunkat a pletykálkodással, és hogy milyen szerepet tölt be az életünkben. Nem kell miatta szégyenkezni, sőt úgy kell gondolni a pletykás énünkre, mint jó csapatjátékosra, aki hajlandó megosztani az információit a számára fontos emberekkel. Nem gonoszságból, hanem azért, hogy minél erősebb kapcsolatokat építsen a túlélés érdekében.