nlc.hu
Életmód
Csodát ért el a cégvezető, aki saját fizetését csökkentette, kollégáiét felemelte

Csodát ért el a cégvezető, aki saját fizetését csökkentette, kollégáiét felemelte

Dan Price évente 1,1 millió dollárt keresett a cége élén. Aztán gondolt egy merészet, és felemelte a kollégái fizetését.

Az nem olyan ritka, hogy egy főnök kénye-kedve szerint alakítja a cégnél a kollégái fizetését. Talán te is tapasztaltál már ilyet egy munkahelyen. Az azonban nem mindennapi, amit egy 31 éves amerikai cégvezető, Dan Price csinált.

A férfi hitelkártya-tranzakciókkal foglalkozó cége élén évi 1,1 millió dollárt (333 millió forint) keresett, míg munkatársai évente 35 ezer dollár (10 millió forint) körül. Dan némi gondolkodás és néhány közgazdasági könyv elolvasása után úgy döntött, hogy lemond hatalmas fizetéséről, hitelt is felvesz, hogy felemelhesse munkatársai fizetését.

Dan Price a kollégáit választotta a milliók helyett (Fotó: Dan Price /FB)

Dan Price a kollégáit választotta a milliók helyett (Fotó: Dan Price /FB)

Az öt éve bevezetett fizetéskiegyenlítéstől kezdve a cég dolgozói minimum 70 ezer dollárt (20 millió forint) vittek haza évente, Dan is ennyit kapott saját magától. A döntésnek persze nem mindenki örült, néhány üzleti partnere lekommunistázta, szerződést bontottak vele.

De amint az a G7 cikkéből kiderül, a létszám a duplájára nőtt, a forgalom pedig a háromszorosára. A férfi azonban nem csak pénzben méri a sikert,  70 ezres minimálbér bevezetése előtt legfeljebb évi két gyerek született az alkalmazottaknál, azóta viszont átlagosan évente tíz. Emellett a dolgozók több mint tíz százaléka tudott lakást venni, míg korábban egy százalék volt az arányuk. Több mint kétszeresére nőtt az az összeg, amit a dolgozók nyugdíjalapjukba fizetnek, és 70 százalékuk minden hitelét kifizette.

Több cikk a fizetésekről:

Londonban a Tescóban is sokat kereshetsz

Ennyit kereshetnek az X-faktor mentorai

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top