nlc.hu
Életmód
Budapesten is jártak a koronavírussal fertőzött diáklányok

Budapesten is jártak a koronavírussal fertőzött diáklányok

Milánó és Bécs után Budapestre jöttek, majd onnan utaztak Prágába az egyetemisták, akiknél koronavírust állapítottak meg.

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok.  Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később a magyar fővárosba utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust – jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója. Bécset és a magyar felet már tájékoztatták az esetről.  A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténba. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

koronavírus teszt

(Illusztráció: Getty Images)

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma – közölte Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja. Adam Vojtech azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el.

Az első koronavírusos betegről vasárnap számoltak be a cseh hatóságok. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak.

nlc.kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top