Életmód

Megtudta, hogy áttétes rákja van, eltekert Kínába

Egy brit férfi meg akarta mutatni, hogy a rák negyedik stádiumában sem kell feladni.

Luke Grenfell-Shaw Oxfordban végzett és Szibériában dolgozott angoltanárként, amikor elkezdett fájni a válla. Egyből hazaküldték Angliába további kivizsgálásra, ahol felfedezték, hogy a rák egy ritka fajtájától szenved.

„24 éves voltam, erőm teljében. Nem sokkal korábban még ultramaratont futottam. Ehhez képest egy bristoli kórházban vártam a szövettani eredményemre” – emlékezett vissza Luke az élete megváltozására.

A fiatal fiú nagy harcos (Fotó: Luke Grenfell-Shaw / FB)

A fiatal fiú nagy harcos (Fotó: Luke Grenfell-Shaw / FB)

Amikor megjött a diagnózis, hogy rákja van, csak egy gondolat járt a fejében: körbe akarja biciklizni a Földet. Első lépésnek Pekingig akart eltekerni, Bristolból ez több mint nyolcezer kilométer.

Az út során családja és barátai mellett fiatal rákbetegek is csatlakoztak hozzá egy-egy szakaszon. Luke szerint az útja megmutatta, hogy a rákos ember sem csupán egy beteg, hanem olyasvalaki, akinek van uralma a teste fölött. (VIA)

Olvass azokról, akik nem adták fel!

Patona Viktória két betegséggel bánt el 
Egy ház, ahol gyerekek küzdenek
Felnevelné gyerekeit a rákos apuka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top