Életmód

Hány éves kortól számít öregnek egy nő?

Milyen életkorban mondjuk magunkra nőként, hogy már öregek vagyunk?

Mit jelent egyáltalán az, hogy öreg? Jane Fonda például 80 évesen fiatalosabb és aktívabb, mint sok 20 éves, én pedig 41 évesen néha 90-nek érzem magam. Az ötéves gyerekem szerint a 30 éves nők már öregek, szerintem pedig 60 évesen még messze van az öregség. Az őszüléshez sem köthetjük az öregedést, hiszen ez a génjeinkben kódolva van, és akadnak nem is kevesen, akik már 25 éves korukra megőszülnek, míg mások 70 éves korukig pár ősz hajszállal léteznek.

Persze Jane Fonda nem jó példa, mert ő bármelyik életszakaszában jobban nézett ki, mint a nála 20 évvel fiatalabbak, neki arról szól az élete, hogy csodálatos formában legyen, a kinézete a karrierje is egyben. Így aztán felesleges is hozzá és egyéb hírességekhez hasonlítani magunkat és a korunkat. Pont annyi értelme van, mintha a kocogásunkat összemérnénk az olimpikon futók teljesítményével.

Ha olyan emberekkel versenyzünk, akiknek az a főállása, hogy szépek legyenek és formában maradjanak, mindig veszteni fogunk.

Dr. Gina Barreca egyetemi professzor és nem mellesleg humorista, a If You Lean In, Will Men Just Look Down Your Blouse című könyv szerzője is eltűnődött az öregség kérdésén, amikor betöltötte az 63. évét.

Mikor lehet azt mondani egy nőre, hogy öreg?

Jane Fonda a Grace és Frankie című sorozatban (Kép forrása: IMDb)

Nem érzi magát öregnek, de a társadalom elvárná tőle, hogy most már ne viselkedjen fiatalként. És ettől aztán saját magát elkezdte összehasonlítani a hasonló korú nőtársakkal, hírességekkel, amiből folyton vesztesen került ki. Majd rájött, hogy nem az a gond, hogy ő öreg lenne, hanem az, hogy bárkihez is hasonlítgatja magát.

„Nem azzal töltöttem az életemet, hogy fantasztikusan nézzek ki. Nem ez volt a munkám. Nem is jutott eszembe, hogy jelentkeznék erre az állásra, mert egészen nyilvánvaló volt, hogy nem nekem való karrier, pont úgy, mint mondjuk egy atléta vagy egy festőművész munkája.

Miért is akarom akkor olyan emberekhez hasonlítani magam, akik arra tették fel az életüket, hogy a lehető legjobb formát hozzák ki a testükből?

Ez olyan lenne, mintha direkt kínozni akarnám magam, hiszen sosem érhetek fel egy irreális elváráshoz, amit csupán pár ember tud teljesíteni.”

Barreca is, épp úgy, mint oly sok nő, azért esik az összehasonlítás csapdájába minden nap, mert már hároméves kora óta ezt műveli – írja a fejtegetésében. Egész életünkben mindig találunk valakit, aki jobb, fiatalabb, szerencsésebb, csinosabb, gazdagabb, jobban neveli a gyerekeit és még a kutyája is szót fogad neki. Bezzeg.

„Jane Fonda csodás szemhéjának semmi köze hozzám, mert senki más nem hasonlít minket össze, kivéve engem – és ezt a hibát többször már nem követem el. Az én szülinapi ajándékom magamnak az, hogy ráébredek, hogy mások sikerei nem csökkentik az én értékemet. A következő szülinapomon, remélem, már sokkal kevesebb árnnyal kell megküzdenem, és inkább a saját fényemmel fogok foglalkozni.”

Nem a kortól függ, hogy mikor öregszünk meg. A bennünk lévő energiától, életkedvtől és kreativitástól maradunk fiatalok. És persze attól, ha senki máshoz, csak saját magunkhoz hasonlítjuk magunkat.

Olvass többet az öregedésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top