Életmód

Így él ma Luxus Robinson, aki milliomosból lett „saját” szigete magányos lakója

A 76 éves férfi korábban vagyonos ingatlanmágnás volt: ma már egyetlen igazán értékes „tulajdona” az ausztrál partvidéken található sziget, ahol magányosan él, és az arra járó vendégeknek kocsmát üzemeltet.
Korábban milliomos volt, most magányosan, egyedül él a saját szigetén

David Glasheen egy 76 éves egykori üzletember, aki teljesen egyedül él Ausztrália nyugati partvidékén, egy magányos, félreeső szigeten. Az idős férfi 1997 óta lakik a Restoration Island névre hallgató szigeten, amit ő csak Resto-nak hív. David korábban multimilliomos ingatlanmágnás volt: egy időben közel 30 millió dollárra becsülték a vagyonát. Majd egy tőzsdei összeomlás következtében mindenét elveszítette.

David elmesélte a riportereknek, annak idején egyetlen bőrönddel érkezett a szigetre, benne három pólóval, két rövidnadrággal, egy úszónadrággal és törölközővel, néhány könyvvel, továbbá egy adag csiliporral, illetve egy fogrémmel és fogkefével. Az évek során elkezdett alkotni, festeni a szigeten, ahogy az idővel intézett magának napelemes internet kapcsolatot is, majd további könyveket. Társasága nagy magányában egyedül a kutyája mellett Miranda és Phyllis, a két próbababa.

Mindeközben a sziget dombos területén gyűjti és a szűri az esővizet: így lesz fogyasztható ivóvize. Az étkezést pedig horgászattal oldja meg. Az életmódját David leginkább úgy jellemzi, mintha bekerült volna a Jurassic Parkba.

Elmondása szerint az egyetlen luxus az életében a lakatlan szigeten, hogy fogyaszt alkoholt. Ez részben annak is köszönhető, hogy épített egy minibárt, ahol a megálló vendégeket borral, sörrel és röviditalokkal szolgálja ki.

Tavaly júliusban könyv is megjelent az életéről, amelyben elmesélte, hogyan vált milliomosból egy alternatív életforma felfedezőjévé, mikor az ember mindent átértékel, beleértve azt, hogy mit jelent a siker, és melyek az igazán fontos értékek az életben. Ma már el sem tudja képzelni, hogy visszatérjen a régi kerékvágásba, főleg, miután csak most érzi magát igazán gazdag embernek. 

(via)

Még több történet a magányról az nlc.-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top