nlc.hu
Életmód
Az év házmestere: lemosatta anyjával a falról egy kislány orvosoknak rajzolt szivárványos rajzát

Az év házmestere: lemosatta anyjával a falról egy kislány orvosoknak rajzolt szivárványos rajzát

Az anyának fogalma sincs, ki volt a szívtelen szomszéd, és mi baja volt a szivárvánnyal, a kislány összetört.

Aki azt hiszi, Magyarországon a legdurvább a feljelentgetős, passzív-agresszív házmesterkultúra, azzal meg kell osztanunk Sam történetét. A nő lányával, Sophie-val él egy nyugodt, kertvárosi övezetben Lincolnshire-ban, és egy nap úgy döntöttek, szivárványt rajzolnak a házuk falára, hogy ezzel mondjanak köszönetet az egészségügyben dolgozóknak. A szigetországban egyébként trend, hogy szivárványokkal üzennek a családok az NHS-nek (népegészségügyi szervezet), így nem gondolták, hogy baj lehet ebből. Baj lett: valakinek a környékről nem tetszett a falra rajzolt ártalmatlan (és eltávolítható) krétarajz, és feljelentette őket. A főbérlő (akivel Sam még életében nem találkozott) nem is őket hívta, hanem a házzal foglalkozó ingatlanügynököt, ő szólt a nőnek, hogy sürgősen távolítsák el.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

„Megértő volt, de azt mondta, muszáj leszednünk, mert felhívta a főbérlő – nyilatkozta Sophie a LADBible-nek. – Milyen szomorú élete lehet annak, akit ez zavar.” Ez a házfal volt az egyetlen hely, ahol láthatták a járókelők is a rajzot, a lakáshoz ugyanis nem tartozik kert és kerítés. Az anya rajzolta a körvonalat, Sophie pedig kiszínezte. Az ötéves lányt felzaklatta az ügy, anyja szerint maga alatt van a hír hallatára. Szerencsére nemcsak ők, hanem a szomszédok is felháborodtak (kivéve persze a feljelentgetőt), talán ennek is köszönhető, hogy az ügynök később visszahívta őket és közölte, hogy mégsem kell letörölniük, de ekkor már késő volt. Az egyik környékbeli viszont közben megengedte Sophie-nak, hogy az ő falukra is rajzolhat egy szivárványt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top