Életmód

Jövő nyárig biztosan nem szűnnek meg teljesen a korlátozások a fürdőkben

Olvassátok el, milyen szabályok lesznek az újranyitáskor. Mit lehet és mit nem lehet majd használni a strandokon.
Lassan újranyitnak a fürdők, ám szigorú szabályokkal.

Jövő nyárig biztosan maradnak korlátozások a magyarországi fürdőkben. A hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele mehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek –  mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Boros László Attila elmondta, hogy a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni – jegyezte meg. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek.

Az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert.

Ahol működik, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak. A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.

Mindenhol érvényesek a higiéniai szabályok, kesztyű, maszk a dolgozókon és kézfertőtlenítő is lesz a bejáratban. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek.

Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek.

A gőz-, és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni – mondta. A gyógyvizes medencék és termál medencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.

A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet – ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.

(MTI)

(Kiemelt kép: Michal Fludra/NurPhoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top