Életmód

Így lesz tartósabb a vágott virág a vázában – Bálint gazda is ezt csinálja

Itt a május, a vágott virágok igazi szezonja most kezdődik. Ha azt szeretnéd, hogy a szép csokrok minél hosszabb ideig díszítsék az otthonodat, hoztunk most néhány tippet, profiktól.

A tavasz egyik legpompásabb velejárója az a tömérdek friss virág, amivel ilyenkor megajándékoz bennünket a természet. A tulipánszezonnak éppcsak vége lett, már itt is van az orgona, a bazsarózsa (vagy pünkösdi rózsa, kinek hogy tetszik), és ez háziasszonyok tömegét sarkallja arra, hogy amikor csak lehet, vágott virággal ékesítse az otthonát, ezzel dobva fel a lakás szín- és illatvilágát.

Nics azonban lelombozóbb annál, mint amikor az ember boldogan hazaviszi a piaci nénikétől vásárolt csokrot szombat délelőtt, és másnapra már ernyedten kókadoznak a vázában szegény növények. Annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson veletek elő, hoztunk most néhány tippet profi kertészektől, akik most elmondják, hogyan lehet a vágott virágok életét meghosszabbítani.

Bálint gazda a cukor-citrom kombóra esküszik

Elsőként természetesen a balintgazda.hu tanácsait néztük meg a témában. Bálint György, az ország kertészmérnöke az alábbiakat javasolja:

  • Ne jéghideg, hanem előzőleg felforralt, langyos vízbe tegyük a virágcsokrot.
  • A virágok szárát vágjuk vissza minden nap egy kicsit. Az a jó, ha a vágási felület ferde, így hatékonyabban tudják felvenni a vízben lévő tápanyagokat a növényeink.
  • A vízbe tehetünk virágboltban (vagy szupermarketben a csokorral együtt árusított) pici tasakos tápszert. Ennek híján egy kevés cukor és pár csepp citromlé menjen a vízbe, és a virágok meghálálják.
  • Tulipán esetén egy kis keményítőt is érdemes a vízhez adni.
  • A virágkötő által készített csokroknál arra érdemes figyelni, hogy minden szál a vízbe érjen, de egyik se érje el az edény alját.
Milyen kár, hogy olyan rövid a tulipán szezonja!
Megnézem
Összes kép (6)
Milyen kár, hogy olyan rövid a tulipán szezonja!

Így lesz tartósabb a vágott virág a vázában – Bálint gazda is ezt csinálja

Így lesz tartósabb a vágott virág a vázában – Bálint gazda is ezt csinálja

Milyen kár, hogy olyan rövid a tulipán szezonja!
Ügyelj rá, hogy a virágok level ne érjen bele a vízbe!
Egy csokor orgona illata betölti az egész lakást.
A bazsarózsa latin neve peonia.
Ki ne örülne egy iiyen pompás rózsacsokornak?
Egy csokor bazsarózsa a lakás éke lesz.
Fotó megosztása:

Segíthet az ecet is

Az agrároldal tippjei a fantieket annyival egészítik ki, hogy:

  • nagyon fontos, a váza mindig legyen tiszta, mielőtt a virágokat beletesszük.
  • Szerintük a cukor – fehér ecet kombináció is segíti a virágok élettartamának növelését, ha nincs odahaza citromlé.
  • Lényeges, hogy a csokrunkat huzatmentes, és nem közvetlenül napsütötte helyre tegyük, ha azt szeretnénk, hogy sokáig díszítse a lakást.

Az alma a vágott virág ellensége

Ezt már az Út a Kerthez blog kerttervezőitől tudtuk meg. És hogy mi a gond szegény almákkal? Az, hogy olyan gázokat bocsátanak ki melyek elősegítik a virágok hervadását.

  • Fontos, hogy a fásszárúak – így a rózsa vagy az orgona – szárának alsó egy centijét érdemes egy kicsit szétroncsolni, így még hatékonyabban tudják felvenni a vizet.
  • Cseréljük a vizet mindan nap a csokron.
  • És ha sok levél van a virágok szárán, érdemes azok egy részét eltávolítani, mert ha beleérnek a vízbe, gyorsan rothadni kezdenek és ezzel is rontják a csokor tartósságát.

Ha te is szereted a szép virágokat az otthonodban, mutatunk még:

Mi lehet szebb egy csodás tavaszi tulipáncsokornál?

Tudtad? A tulipán tartósságát növelheted, ha a vizébe teszel egy kis keményítőt. (Fotó: Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése