Életmód

Sokáig volt kómában a koronavírusos férfi, miután felébredt, a családja mondta el neki, járvány van

Gyerekei azt hitték, már sosem búcsúzhatnak el tőle. A férfi még a brit koronavírus-járvány elején került kórházba.
koronavírus, kóma,

A 69 éves Brian Harvey-t március végén szállították kórházba tüdőgyulladással, hamar kiderült, hogy koronavírus okozta COVID-19-től szenved.

A hatunokás brit nagypapát mesterséges kómába helyezték. 

A halottak száma március végén Nagy-Britanniában 230 volt és 5000 emberről bizonyosodott be, hogy megfertőződött.

Családja attól tartott, már nem fognak tudni elbúcsúzni tőle, de Brian Harvey addig küzdött, míg mára legyűrte a vírust.

Amikor felébredt, családjának el kellett magyaráznia, hogy szinte a teljes világ karanténba került és bezártak a boltok, elmaradnak a rendezvények.

A kórház ápolói maguk sem hitték, hogy Brian túléli a betegséget, de mindent megtettek érte, a család pedig nagyon hálás nekik. A nagypapa most fizikoterápiára jár és már telefonálgat, Facebookra-posztolgat, állapota napról napra javul.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Itt tart a koronavírus-helyzet a briteknél:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése