Pattanás a karokon? Ezek segítenek rajta!

K.G. | 2020. Június 15.
A karokon megjelenő pattanások érthetetlenek és zavarba ejtőek, főleg most, hogy itt a pólós jó idő. Mit lehet tenni ellenük?

Az arcon feltűnő pattanásokat még csak-csak értjük, főleg menstruáció előtt lehet rájuk számítani felnőtt nőként, de hogy a karokon mit keresnek pattanások, az néha megfejthetetlennek tűnik. Mégis, nem egy ritka problémáról van szó, a National Institutes of Health jelentése szerint minden öt emberből négynél előfordul az arcon kívül a karokon is a pattanás.

A karon megjelenő pattanások lehetséges okai

A leggyakrabban pont ugyanattól alakulnak ki a karokon is a pattanások, mint az arcbőrön. Dr. Cynthia Cobb bőrgyógyász segít a legjellemzőbb okok felderítésében.

Hormonális változások: A kamaszoknál egyértelmű, hogy változnak a hormonok, ezért könnyen kialakulhat a pattanás emiatt. Ám a felnőtteknél is előfordul, hogy felborul a hormonális egyensúly – például fogamzásgátlók vagy megváltozott étkezési szokások miatt -, és ez bizony ugyanúgy vezethet a pattanásokhoz.

Higiénia: A szakértő természetesen nem azt mondja, hogy akinek pattanása van, az nem mosakszik rendesen, hanem inkább azt, hogy nem dörzsöli le az elhalt bőrsejteket megfelelően magáról, aminek aztán pattanás lehet a vége.

Bőrápoló szerek: Nem feltétlenül jó állandóan kenni a bőrünket mindenféle krémmel és kenőccsel, mert ezek is elősegíthetik a pattanások kialakulását, ha eltömítik a pórusokat.

Szoros ruhák: Az izzadság is képes eltömíteni a pórusokat, ezzel pedig kész is vannak a pattanások. Ha olyan szoros ruhákat hordasz, hogy az izzadság a bőröd felszínén reked miattuk, akkor ezzel megágyazol a pattanásoknak.

A pattanásokat a karon a laza ruhák is megszüntethetik (Kép: Unsplash)

Mit lehet tenni ellene?

A karokon megjelenő pattanásokat dr. Cobb szerint egyszerű kezelni, mert általában maguktól könnyen gyógyulnak ezen a területen, de ha túlságosan elszaporodnak, akkor érdemes egy bőrgyógyásszal konzultálni róluk.

A szakértő tanácsai:

  1. Ne piszkáld a pattanást, mert ha elkaparod, könnyen elfertőződhet.
  2. Kerüld el a napsütést, mert attól olajosabbá válik a bőröd, amitől még több pattanás jelenhet meg a karodon.
  3. Használj pattanás elleni krémeket bátran a karodon is, de arra vigyázz, hogy szárítják az egészséges bőrt is.
  4. Tartsd tisztán a pattanásos bőrt, de ne mosd túl sokat, mert az csak bőrirritációhoz vezet és még jobban begyulladhat tőle a pattanás.
  5. Ne nyomogasd a pattanásokat! Nehéz megállni, de tényleg nem szabad nyomogatni, mert irritációt okoz és a végén tele leszel sebhellyel.

Tudj meg még többet a pattanásokról:

Tippek a pattanások megelőzésére

A bőrgyógyász ad pár tippet arra az esetre, ha sikeresen eltüntetted a pattanásokat a karokról, és nem akarod, hogy újra támadjanak.

via

Adunk tippeket az arcbőr ápolására is, hogy ne legyen pattanásos:

Exit mobile version