nlc.hu
Életmód
Virágozni kezdett a kaposvári banánültetvény

Virágozni kezdett a kaposvári banánültetvény

Egy családi ház udvarán született meg a 150 fából álló banánültetvény. A banánliget a Cserben a nyár végére kellemes, árnyékos erdőt alkot.

Azért olyan nagyon ne menjünk előre: bár a banánok idehaza is virágzanak, sőt termést is hoznak, ettől még nem lesz Magyarországból banántermesztő nagyhatalom, ugyanis ezen az éghajlaton a gyümölcsök nem tudnak beérni. De ez nem jelenti azt, hogy maguk a növények ne érezhetnék jól magukat – írta meg a kaposvarmost.

A lapnak Pál Attila, az ültetvény tulajdonosa büszkélkedett el, elmondva, hogy az állomány minden évben néhány növénnyel gyarapodik. A tulajdonos szerint ezt a növényt bárki beszerezheti a nagyobb kertészeti áruházakban, cserépben lehet megvásárolni.

„Késő ősszel, amikor már kezd hűvösebbre fordulni az időjárás, körülbelül térd magasságig vissza szoktam vágni az összes növényt, ládákkal letakarom a töveket, majd beborítom először levelekkel, a tetejére pedig trágyával összekevert földet szórok, ez megvédi őket a hidegtől”

– magyarázta el a technikáját. Legutóbb tavaly írtunk a kaposvári banántermésről, és akkor is gazdag volt a termés.

Banános történetek és hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top