Életmód

Benedek Tibor Arénává keresztelnék át a Duna Arénát

Ugye, nem is hangzik rosszul? - kérdezik a kezdeményezés elindítói.

Három emblematikus sportlétesítménye van Budapestnek. Az egyik a Puskás Aréna, a másik a Papp László Budapest Sportaréna, a harmadik a Duna Aréna. Az első kettő az egyetemes magyar sport két kiemelkedő alakjának, bálványának a nevét viseli, a harmadik – egy folyóét. Ízlés dolga, de ha már vannak nemzetközileg is tisztelt sporthőseink, miért ne állítsunk nekik emléket így is.

Ezzel vezeti fel a Nemzeti Sporti mai kezdeményezését:

Kereszteljük át a Duna Arénát Benedek Tibor Arénára!

Így folytatják:

Az ország jeles uszodái már így is legendás sportemberek – úszók, vízilabdázók – nevét viselik. Hajós Alfréd első olimpiai bajnokunk volt. Komjádi Béla a magyar póló apostola, Gyarmati Dezső az egyetemes vízilabdázás hérosza, az ő nevét mindjárt két uszoda, a hódmezővásárhelyi és a máriaremetei örökíti meg. A berlini olimpia legendás bajnokáról, Csik Ferencről Sopronban, Széchy Tamásról Gyulán neveztek el uszodát. Egerben van Bárány István és Bitskey Aladár uszoda is. A BVSC uszodája az olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány, Laky Károly nevét viseli. A miskolctapolcai létesítményt Kemény Dénes Városi Sportuszodának hívják – tessék, még élő sportemberről is neveztek el arénát.

Benedek Tibor egyiküknél sem volt kisebb sportember. Ha valaki méltó névadónak, akkor az ő.

Ízlelgessük csak… Benedek Tibor Aréna; Ugye, nem is hangzik rosszul?

Mit mondhatnánk? Egyáltalán nem hangzik rosszul!

Kiemelt kép: Neményi Márton

Benedek Tiborra emlékezünk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top