Életmód

Koronavírus: hatékonynak tűnik a brit vakcina

A brit-koronavírus-vakcina hatására a páciensek szervezete antitesteket kezdett termelni, így egyelőre úgy tűnik, hatékony lehet a készítmény.
Koronavírus vakcina védőoltás

Az eddigi tesztek alapján biztonságosnak és hatékonynak tűnik az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyártó által fejlesztett koronavírus-vakcina – írja a BBC.

A vizsgálat során 1077 embernek adták be a ChAdOx1 nCoV-19 nevű védőoltást, a páciensek immunrendszere pedig elkezdte termelni a koronavírus elleni antitesteket.

Az alanyok 90 százalékánál már egyetlen adag oltóanyag kiváltotta az immunválaszt, bár azt még nem tudni, hogy ez elegendő-e a vírus ellen, vagy esetleg szükség van-e második adagra. Az is kérdéses még, hogy a védelem meddig marad meg. 

A koronavírus elleni védőoltás az eddigi tesztek szerint biztonságos, de az emberek 70 százalékánál jelentkezett láz vagy fejfájás mellékhatásként, bár a tudósok szerint ez paracetamollal kezelhető.

Az eddigi biztató eredmények után a tesztelés következő fázisában sokkal több emberen vizsgálják a szert, összesen több mint 47 ezer embernek adják majd be a vakcinát az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Afrikában és Brazíliában.

Ha minden a várakozások szerint halad, akár már az év végére bebizonyosodhat a vakcina hatékonysága, ám akkor még nem lesz széles körben elérhető az oltás. Erre csak jövőre kerülhet sor.

(Kiemelt kép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Még több cikk a koronavírus-vakcinákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése