Életmód

Koronavírus: a teljes lezárás jelentene orvosi szempontból megoldást

Csilek András infektológus szerint hatalmas társadalmi ára lenne, ha újra leállna az ország.

Tavasszal még időben sikerült a koronavírus járványgörbéjét ellaposítani, most azonban egyelőre rosszabbul áll a helyzet – erről Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke beszélt az ATV Start című reggeli műsorában.

A szakember elmondta, a legtökéletesebb megoldás orvosi szempontból most is az lenne, ha ismét leállítanák az országot, de összhangba kell hozni a gazdasági-társadalmi és orvosi szempontokat. Az emberek a korlátozásokat rosszul viselik, legyen szó maszkviselésről vagy éppen karanténról, ezért nem szabad hagyni, hogy a vírusszkeptikus hangok felerősödjenek, pláne az orvosok között. Épp ezért Csilek András a kamara fellépését sürgeti a vírusszkeptikus orvosokkal szemben.

Hozzátette, mivel új vírusról beszélünk, nem tudjuk még pontosan, miképp lehet védekezni ellene, ezért nagyon fontos a szabályok betartása.

Aktualitások a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top