Az EMMI is kezdi érzékelni, hogy a zavarmentes tanév most már csak illúzió, és új járványügyi szabályokkal próbálják egy kicsit szorosabbra fogni az intézményeket. Az egyik legfontosabb új szabály szerint tanítási szünetet csak az Oktatási Hivatal rendelhet el az intézményekben. Az új szabályokat a Pénzcentrum foglalta össze:
- Eddig csak annyi volt a szabály, hogy az intézményeket csak egészséges tanulók, dolgozók látogathatták, de most már az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kazelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
- Az első félévben esedékes szalagavatókat, ünnepségségekt, bálokat, kulturális programokat későbbre kell halasztani, vagy megszervezésükkor tekintettel kell lenni a létszámkorlát betartására, az egészségvédelmi intézkedések betartására, szabadtéri rendezvény szervezésére.
- Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve a kifejezetten szülőknek szervezett programok alkalmával.
- Az általános- és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) sportfoglalkozásokat, sportköröket, iskolai kórus/énekkari próbákat átmenetileg javasolják felfüggeszteni.
- Az étkeztetésnél figyelni kell az osztályok elkülönítésére, akár az osztálytermekben is megengedett az étkeztetés.
- Ha az intézményben megjelenik a koronavírus, az megyére, fővárosra kiterjedő vészhelyzetnek minősül, így érintettség esetén az adott intézményben, vagy a település intézményeiben csak az Oktatási Hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet.