William James Sidis 1898-ban született ukrán emigráns szülők gyermekeként. Édesapja, Boris pszichoterapeuta, az édesanyja, Sarah pedig orvos volt. A kisfiú különleges képességei nagyon korán megmutatkoztak, másfél évesen már olvasott, majd sorra sajátította el a nyelveket, teljesen önállóan. 8 éves korára már nyolc nyelven beszélt, emellett kifejlesztett egy saját nyelvet, a Vendergoodot, franciául írt verseket és novellákat, és kidolgozott egy alkotmányt egy utópia számára. Szülei nem csupán támogatták mindebben, de igen rámenős, olykor kifejezetten agresszív módon ösztönözték újabb és újabb teljesítményekre. Elvégre zsenit neveltek.
A Harvardtól az elmegyógyintézetig
9 évesen teljesítette a Harvard Egyetem felvételi követelményeit, apja azonnal be is akarta íratni, az iskola azonban csak két évvel később fogadta. Már elsőévesként olyan jelentős matematikai tudással rendelkezett, hogy neves matematikusok előtt tartott előadásokat. Másodévben beköltözött az egyetem kollégiumába, azonban olyan verbális és fizikai zaklatásoknak volt kitéve diáktársai részéről, hogy a szülei végül inkább kibéreltek számára egy lakást. A szemeszterben hét kurzust vett fel, ám ezek közül több is túl lassúnak bizonyult a számára. 16 évesen cum laude diplomázott. A nagyjából 250-300 körüli IQ-val rendelkező fiatalembernek fényes jövőt jósoltak, professzorai meg voltak győződve róla, hogy a matematika tudományának vezéralakja válik belőle. Ő azonban másképp képzelte az életét.
„Tökéletes életet akarok élni. A tökéletes élet egyetlen módja pedig az, ha magányosan élhetek. Mindig is gyűlöltem a tömeget” – mondta a diplomaosztóján megjelent újságíróknak. Hozzátette azt is, hogy cölibátust fogad, soha nem kíván megnősülni.
William James Sidis (Fotó: Archive Photos/Getty Images)
17 éves korától egy ideig matematikatanárként dolgozott a Rice Egyetemen, ám nála több évvel idősebb tanítványai folyamatosan támadták, gúnyolták. 1916-ban otthagyta a tanítást és beiratkozott a Harvard jogi karára, melyet azonban egy félév híján végül nem végzett el. 1919-ben letartóztatták egy erőszakba torkollott, háborúellenes szocialista felvonuláson, a bíró pedig őt vádolta meg a menet vezetésével és 18 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ügyében az édesapja, illetve egykori hallgatótársa, Leverett Saltonstall, Massachusetts későbbi kormányzója is közbenjárt, így végül nem kellett börtönbe vonulnia. Szabadságát azonban mégis elveszítette: szülei, akik korábban annyira igyekeztek „zsenit nevelni”, egy évre szanatóriumba, majd újabb egy évre egy kaliforniai elmegyógyintézetbe záratták.
A rejtőzködés évei
1921-től magányosan, városról városra, munkahelyről munkahelyre vándorolt, álneveket használt és rögvest továbbállt, amint kiderült valódi személyazonossága. Dolgozott hivatalnokként, számológép-üzemeltetőként, de fordítóként is. Mindeközben pedig könyveket írt, szintén álneveken, így egy 1200 oldalas művet az Egyesült Államok történelméről, illetve egy másikat a vonaljegyekről, melyeket lelkesen gyűjtött, de írt tudományos-fantasztikus irodalmat is, többek között egy Atlantiszon játszódó regényt. Művei jó része kiadatlan maradt, néhány megjelent, azonban az álnevek miatt valójában máig sem tudható, pontosan hány művet is jegyez.
Ebben az időszakban ismerkedett meg élete egyetlen szerelmével, Martha Foley-val is, kapcsolatuk azonban beteljesületlen maradt. Sidis ugyanis kizárólag az agyával tudott szeretni. Elutasította a szexet, de a művészeteket és minden más olyan dolgot is, mely a saját elméjén kívüli világgal való érintkezést jelentette volna.
1937-ig sikerült rejtőzködnie, amikor is a New Yorker magazin egy riporternőt küldött rá, hogy férkőzzön a bizalmába és szerezzen információkat arról, mi történt az egykori csodagyerekkel. A megjelent cikk megalázó módon, unalmas, megkeseredett emberként mutatta be. A Boston Sunday Advertiser aztán Április bolondja címmel közölt róla egy anyagot. Mindkét lapot beperelte. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mondván, hogy Sidis még mindig közszereplő és mint ilyennek, el kell viselnie, ha a sajtó a magánéletével foglalkozik. Fellebbezett az ítélet ellen, az ügy végül csak 1944-re zárult le. A Boston Sunday Advertiser részről 375, a New Yorkertől pedig 500 dolláros kártérítést ítéltek meg a számára.
Sidis három hónappal később agyvérzésben halt meg. Mindössze 46 éves volt.
„Reméljük, hogy a jövő tehetségei olyan világban nőhetnek fel, mely ahelyett, hogy a furcsaságaik miatt üldözné őket, befogadja és ápolja a képességeiket és a vízióikat. William James Sidis nem az első és nem is az utolsó gyermek volt, akit becsvágyó szülei sebeztek meg. Mások azokat a tudományos produktumokat sajnálják, melyeket elvesztettünk amiatt, mert Sidis kihullott a társadalomból. Én inkább azokat az örömöket sajnálom, melyeket ragyogó elméje adhatott volna neki. Azokat az örömöket, melyeket soha nem tapasztalhatott meg” – fogalmazott életrajzírója, Amy Wallace.
