“Ufónak éreztem magam, ahogy bankkártyámat szorongattam a fizetésnél.” – Vallomás egy kínos pillanatról, harmincas társaimnak

Kristálytisztán emlékszem a helyzetre: a munkahelyi étteremben álltunk sorban a barátnőmmel. Én szokás szerint kotortam a táskámban a pénztárcám után, míg ő laza mozdulattal odaérintette mobilját a kártyaleolvasóhoz, majd megkérdezte, kérek-e a poharat. Először komolyan nem értettem, mi a fenét csinál a telefonjával, pedig higgyétek el, nem barlangban élek. Számomra azonban addig minden igényemet kielégítette standard kis bankkártyám, így a mobilfizetés mint olyan akár egy másik bolygó hoppáréja is lehetett volna.

Abban a pillanatban azonban roppant tudatlannak éreztem magam. Tudjátok, mikor úgy érzitek, a technológia vívmányai leelőztek és csak pislogtok mint hal a szatyorban, mert azt sem tudjátok hirtelen, melyik lépés volt az, amelyiknél megtorpantatok. És mindez harmincpár évesen? Nanee. Egyértelmű volt, hogy sürgősen tennem kell valamit, mert:

a.: túl fiatal vagyok én még ehhez.

b.: mobillal fizetni? Váó!

Bár őszinte barátságunk mindenképp elbírta volna tudatlanságom terhét, úgy éreztem, ezt a témakört maganak kell felfedeznem, így hát végigböngésztem a netet. Egész pontosan a bankom oldalát, hogy lássam, mi kell hozzá (nem sok) és van-e ennek a varázslatnak valamilyen díja (nincs) és esetleges kockázata (az sincs). 

Mindig mondom anyukámnak, haladni kell a korral. Hát, most magamnak is elmondtam. A bankkártyás fizetésnél van már jobb és biztonságos is: mobillal fizetni. (Illusztráció: Getty Images)

Az ominózus esetnek lassan az első (vagy második??) évfordulóját ünnepelhetném barátnőmmel, és ha nem lenne járványhelyzet egész biztosan így is tennék, jelen körülmények közt azonban sajnos ezt halasztani kell, így marad a “minden más”, amiből mondjuk van éppen elég:

• bevásárlásnál például tetszik, hogy nem kell a pénztárcát keresgélni (a mobil úgyis mindig kéznél van, PIN kód helyett pedig az ujjlenyomatos, pontosabban biometrikus azonosítás biztonságosabb megoldás is).
• az utóbbi időben nálam is megugrottak az online vásárlások, a karácsonyi ajándékoknál pedig sanszos, hogy szintén a kanapéról fogok nézelődni, így tetszik, hogy online is mellőzhetem a bankkártya adatok bepötyögését, sőt, múltkor még a futárnál is tudtam mobillal fizetni.
• a szomszéd kisbolt nagy kedvenc lett az elmúlt hónapokban, innen is köszi, hogy a mobilfizetés ott is működik.
• plusz élhetek a laza mozdulatokkal az éttermekben, kávézókban, a szendvicsesnél és az uszodában is – de nem, nem most, így ezzel inkább nem is fájdítom a szíveteket. És a magamét.

Egyébként észrevetted, hogy legyen bármekkora a táskád, a mobilt nagyjából fél másodperc alatt elő tudod varázsolni belőle, míg a pénztárcát akkor sem, ha egy féltégla?

Én legalábbis így vagyok vele. Fizetésnél nem elég, hogy villámgyorsan kell visszapakolni minden cuccot a bevásárlókocsiba (hogy tudják olyan gyorsan lecsippantani őket??), még a pénztárcából is elő kell kotorászni a bankkártyát, majd vissza a kártya, vissza a tárca, a következő vásárló meg már toporog, mert két liter teje túlhaladt a leolvasón. Őrület.

A helyzet az, hogy ez macerás. Nem annyira mint a visszajáróval bíbelődni (a készpénzes fizetés most amúgy sem javallott), de kétségtelenül jobban, mintha a kártyát sem kellene elővenni. Ráadásul ugyanolyan biztonságos is, legalábbis a bankom sokoldalas tájékoztatóján átrágva magamat arra jutottam, ha emiatt aggódom, az már a korral jár.

Átpakolni a bankkártyámat az online világba egyébként nagyjából öt perc volt, kellett hozzá a bankom által jóváhagyott app, abban a kártyaadatok megadása és annyi. Fizetésnél csak az appot kell megnyitnom, ezért az ikonja praktikusan a nyitóképernyőre került – fejlődök, na. És te? Nálad mi a helyzet a mobilfizetéssel?