nlc.hu
Életmód

Vízalatti varázstrükkök rekordja

Guinness-rekord: 20 víz alatti bűvésztrükk 3 perc alatt – videó

Martin Reesnek, az angliai bűvésznek már korábban is voltak rekorddöntő mutatványai.

Martin Rees, egy angliai bűvész világrekordot döntött azzal, hogy mindössze három perc leforgása alatt 20 trükköt mutatott be, és mindezt ráadásul a Pinewood Studios medencében, a víz alatt.

A Guinness Világrekordok illetékesei szerint tíz év telt el, amióta valakinek sikerült überelnie az előző csúcsteljesítményt. És Rees ráadásul elég rendesen túlteljesített, hiszen sikeres próbálkozásáig hét darab trükk volt a világrekord, írja a UPI.

Martin Rees nem először bizonyította be, hogy milyen ügyes. Korábban azzal döntött rekordot, hogy egy perc alatt ő azonosította be a legtöbb kártyát, illetve ő mutatta be a legtöbb bűvésztrükköt ejtőernyőzés közben, bekötött szemmel és egy szélcsatornában. Utóbbi két esetben annyi volt a nehezítés, hogy egy, illetve három perc állt a rendelkezésére.

Martin Rees rekorddöntés közben.

Martin Rees rekorddöntés közben (Fotó: Guinness World Records /FAcebook)

Még több Guinness-rekord:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top