nlc.hu
Életmód

Boldoggá tesznek a karácsonyi díszek

A boldogság titka: vedd elő már most a karácsonyi díszeket és zenéket!

Nemcsak szerintünk érdemes már novemberben karácsonyi hangulatot teremteni az otthonunkban, hanem a szakértők szerint is boldogabbak leszünk tőle.

Általános háborgás szokta övezni azt, amikor már októberben elárasztják a boltokat a karácsonyi holmik, amiről mind tudjuk, hogy arra akarnak csak ösztönözni, hogy minél több pénzt költsünk el. Pedig igazából örülnünk kéne neki, hogy egyre korábban kezdődik a karácsonyi készülődés, ugyanis úgy tűnik, hogy remek hatással van a közérzetünkre, és boldogabbá válunk tőle.

Ezekben a járványos időkben pedig egyre nagyobb szükség van arra, hogy minden eszközzel növeljük a boldogságérzetünket, most már ezt azzal is meg tudjuk tenni, ha feldíszítjük a lakást, és karácsonyi hangulatban töltjük a napjainkat a négy fal között.

A karácsonyi díszektől boldogabb leszel

Ugye, hogy már ennyi karácsonyi hangulattól is boldogabbnak érzed magad? (Kép: Unsplash)

Steve McKeown pszichoanalitikus nyilatkozott így a kérdésről: „Egy olyan világban, ami tele van stresszel és szorongással, az embereknek jót tesz, ha a boldog pillanatokra támaszkodnak, a karácsonyi, gyerekkori emlékek pont a boldogság érzését idézik fel olyan erősen, hogy a pillanatnyi hangulatukat is befolyásolják. A dekorációk arra kellenek, hogy hidat képezzenek a régi idők örömteli, varázslatos, karácsonyi pillanatai és a jelen között. Ezért, ha korán feltesszük a karácsonyi dekorációt, meghosszabbíthatjuk a boldogság érzését.”

McKeown az állításait a Utah Egyetem tanulmányára alapozza, melyben azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az emberekre a karácsonyi dekoráció a barátságosság és a szomszédokkal való jó kapcsolat szempontjából. Az derült ki az eredményekből, hogy az ünnepi dekornak üzenete van: egyrészt a saját elménknek üzenjük, hogy kitört a szeretet, másrészt a szomszédoknak – ha számukra látható helyen is díszítünk – is üzenünk, hogy szociálisabbak lettünk a karácsony nevében.

És még egy remek hírünk van a tanulmányból: ahogy a díszítést, úgy a karácsonyi zenék hallgatását sem lehet elég korán kezdeni, főleg idén, ugyanis a kutatás szerint a jó hangulat fokozható, ha a fülünkön keresztül is segítünk a boldogságnak, és nem csak a szemnek adunk gyönyörködni valót a díszekkel. Kezdjük el például ezzel az örökzöld, legendásan agyonjátszott karácsonyi dallal a boldogságot!

Stresszmentes karácsony:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top