David Simpson éppen egy elszabadult gumicsónakját próbálta rögzíteni a hajójához, amikor a hullámok akkorát löktek a dingin, hogy ő vízbe esett, és nem tudott visszakapaszkodni. A 64 éves férfit a tengerben álló világítótoronyba kapaszkodva találtak meg három órával azután, hogy hajója a kelet-ausztráliai Bribie-szigeten partra sodródott.
A 13 méteres hajóra, aminek ekkor már csak egy utasa volt, Simpson kutyája, Mitch, egy közeli strand vízimentői figyeltek fel, majd több helikopter és hajó indult a tulajdonosának a keresésére. Mint kiderült, David Simpson, aki egyébként tapasztalt hajós hírében áll, majdnem két kilométert úszott a világítótoronyig.
A mooloolabai parti őrség vezetője, Ian Hunt szerint szerencsétlen helyen esett vízbe a férfi, mert a Birbie-sziget partján senki sem volt.
Szerencse, hogy el tudott úszni a toronyig és fel tudott rá mászni. Nehéz perceket élt át, miközben a mentésre várt. Két hajó is elment mellette, amíg a vízben úszott, anélkül, hogy észrevették volna. A toronyból integetve sem látták meg a hajósok, az egyik helikopterről sikerült végül megpillantani
– nyilatkozta.
(via MTI/Brisbane Times)