nlc.hu
Életmód

James Fallon neurobiológus és a pszichopátia

Saját történetén keresztül mutatja be a kutató, milyen az, amikor az agyadban a pszichopátia jeleire bukkansz

Több mint tíz éve annak, hogy a pszichopátiát és az Alzheimer-kórt kutatva egy amerikai tudós rádöbbent, előbbinek jelei az ő agyában is megtalálhatóak. Történetéről könyvet is írt.

A pszichopátia belülről – Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba címmel nemrég magyarul is megjelent James Fallon neurobiológus könyve, amiben saját különös történetét meséli el, írja a Qubit.

James Fallon 2005 őszén két kutatással  foglalkozott egyszerre, az egyik a pszichopaták agyműködésének neuroanatómiai hátteréről szólt, a másik pedig arról, milyen genetikai vonatkozásai vannak az Alzheimer-kór kialakulásának.

Mindkét kutatáshoz agyi felvételeket használtak fel csapatával, előbbihez értelemszerűen pszichopata gyilkosok agyáról készült képeket, utóbbihoz a kórban szenvedők agyáról készítettek felvételeket. Természetesen szükség volt kontrollcsoportra is, és többek között Fallon is vállalkozott a feladatra. Akkor még nem is sejtette, hogy milyen döbbenetes felfedést tesz majd: miközben az Alzheimer-kutatáshoz használt anonimizált felvételeket nézegette, az egyik alanynál észrevette a pszichopátiára jellemző jeleket. Mint kiderült, az ominózus képen az ő agya látható.

Bár sosem mutatott olyan viselkedést, amit a legtöbben a pszichopatákhoz társítanak, vagyis nem volt erőszakos és manipulatív, azért felkeresett pár pszichiátert, és kifaggatta a családját is. A vizsgálatok szerint James Fallon az ún. proszociális pszichopaták csoportjába tartozik, ők azok, akik társadalomba jobban be tudnak illeszkedni. Később kiderült az is, hogy rendelkezik egy olyan génvariánssal is, amely az agresszióra való hajlammal kapcsolatos, és a pszichés zavarok kialakulásában is részt vehet.

James Fallon, aki az elmúlt bő egy évtizedben számos interjút adott és rengeteg előadást tartott, könyvében arról is ír, hogy azt gondoljuk, tudjuk, mi a pszichopátia, de valójában ennek nincsen pontos definíciója.

Agyfelvételek

Képünk csak illusztráció (Fotó: Anna Shvets/Pexels)

Még több cikk a pszichopatákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése