Az arab férfi térdelve, míg a zsidó mentős az ég felé nézve imádkozik. A fotó hónapokkal ezelőtt készült, Izraelben, ahol a koronavírus-járvány épp berobbant, és ahol az arab-izraeli konfliktus a mai napig súlyos emberáldozatokat szed.
Pontosabban az arabok és Izrael közti konfliktus a palesztinai zsidó és arab lakosság közti összecsapások formájában a 20. század eleje óta folyik változó intenzitással hadi, politikai és gazdasági síkon.
Ha visszaemlékszünk, ezekben az időkben kezdtük közelebbről megismerni a koronavírus pusztító erejét, milliók haltak meg a járvány következményeibe, és egyre többen kezdtek el fohászkodni, ki-ki a saját istenéhez, a beteg hozzátartozókért. Nem mondunk tehát újat azzal, hogy a vallás lehet az egyik legerősebb összetartó erő, vagy épp ellenkezőleg, az egyik legnagyobb ék, és konfliktus forrás az emberek között.
Ezért minden alkalommal, amikor azt látjuk, hogy a béke bármilyen formája megjelenik ebben a témában, az megnyugtató és szívmelengető. Ezek a momentumok, mint amilyet a fotón is látunk, igazolják, hogy a különféle vallások jól megférnek, pontosabban megférhetnének egymás mellett.
Érthető tehát, hogy a kép újra életre kelt, és ezúttal a Bored Panda írt róla.
A The Independent még márciusban közölt róla egy hírt, ebben az áll, hogy aznap, amikor a kép készült, a dél-izraeli Berseba városának két mentődolgozójának műszakja szerencsésen indult: éppen nem érkezett segélykérés, ezért volt idejük kiszállni a mentőautóból imádkozni.
A zsidó vallású Avraham Mintz Jeruzsálem észak felé fordult, bajtársa, a muszlim vallású arab Zoher Abu Jama pedig Mekka, azaz dél felé. Akkor készített fotót róluk egy munkatársuk.
„Egyszerre imádkozunk, ahelyett, hogy külön-külön szakítanánk erre időt, hiszen rengeteg esettel kell mostanában megküzdenünk” – idézte Mintzet a The Independent.
Fotó: Muhammad Alenbari /@mda_israel