Már Szlovákiában is javában zajlik a koronavírus-vakcina beadása, és mivel ott sincsenek belőle túl nagy készletek, ezért első körben az egészségügyben dolgozókat, majd a járvány szempontjából létfontosságú intézmények munkatársait oltják be. Azonban ezenfelül nincsenek még pontosítva a célszemélyek, és Dominika Cibulková teniszező úgy érezte, hogy neki is korábban jár a védőoltás – írja a Denník N-ra hivatkozva az Index.
Ehhez persze nem volt elég az akarat, hanem szükség volt egy egészségügyben dolgozó barátnőre is, aki elintézte a teniszezőnek, hogy ő és a férje, Michal Navara soron kívül kaphassa meg a vakcinát. A kivételezésnek gyorsan híre ment, a pozsonyi Kramáre kórház vezetősége pedig jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja azt, hogy bárkit is soron kívül írjanak be az oltási jegyzékbe. Az esetet elkövető munkatárs ellen a kórház eljárást indít. A felháborodást látva Cibulková a Facebookon jelentkezett egy bocsánatkérő poszttal:
Ha tudtam volna, hogy súlyos vétséget követek el, semmilyen esetben sem használtam volna ki az adódó lehetőséget. Nagyon sajnálom a helyzetet, minden oltásra váró embertől elnézést kérek.
Ezenfelül azzal próbálja hűteni a kedélyeket, hogy oltásra buzdít, és szeretne részt venni az oltási program népszerűsítésében is. Mondjuk a fentiek után ez nem biztos, hogy annyira jó ötlet.