Életmód

Megnyíltak Angliában a tömeges oltóközpontok

Már meghaladta a 2,5 milliót a beadott oltások száma.
vakcina

Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Matt Hancock egészségügyi miniszter elmondta, hogy meghaladta a 2,5 milliót az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.

Hétfőtől hét hatalmas angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba. Londonban, Newcastle-ban, Manchesterben, Birminghamben, Bristolban, Epsomban és Stevenage-ben nyíltak meg e zömmel sport- és konferenciaközpontokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak.

Közöttük van a világhírű Epsom Downs lóversenypálya, valamint a világ egyik legnagyobb fedett rendezvényközpontja, a kelet-londoni ExCel Centre is.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig 2,3 millió embernek 2,6 millió adag vakcinát adtak be országszerte.

A két szám közötti eltérés oka az, hogy több százezren már a második dózist is megkapták, bár a brit kormány nemrégiben arra helyezte át a hangsúlyt, hogy a különösen a veszélyeztetett lakossági csoportokban minél többen minél hamarabb hozzájussanak az első adag vakcinához.

A terv alapján Angliában 12 millióan, a 68 millió lakosú Egyesült Királyság egészében 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéig.

(MTI)

(Kiemelt kép: Graeme Robertson / AFP / POOL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top