nlc.hu
Életmód

36 kilót fogyott a világ legerősebb embere

Ezért fogyott 36 kilót a világ legerősebb embere, Eddie Hall

Azért így sem fújja el a szél, több mint 160 kg.
Ezért fogyott 36 kilót a világ legerősebb embere.

Eddie Hall, amikor 2017-ben megnyerte a világ legerősebb embere címét, a 192 cm magasságához majdnem 191 kiló volt, de újabban „csak” 161 kg körül mozog a súlya. Ekkor 28 éves volt, és ő lett az első ember, aki megemelt 500 kilót.

Igaz, a mutatvány kis híján az életébe került, a férfi hihetetlen erőfeszítések árán a magasba emelte a féltonnás súlyt, majd összeesett a megerőltetéstől.

A térdre zuhant erőemberhez azonnal odasiettek a rendezvény munkatársai, akik próbálták feltámogatni a vérző orrú férfit. Kiderült, hogy Hall fejében elpattant néhány ér az emberfeletti fizikai munkától, de szerencsére aztán rendbe jött. Egy évvel később viszont nem indult az újabb megmérettetésen.

A férfi azóta láthatólag sokat edz, jóval kevesebbet eszik, diétázik. Fogyása pedig okkal történik, ugyanis az erőember, akinek Szörny a beceneve, más sportágban próbálja ki magát: boxolni fog. Erről az Instagram-oldalán is írt.

2021 szeptemberében a Trónok harcából is ismert Hafthór Björnsson ellen fog ringbe lépni. Björnsson egyébként szintén volt A világ legerősebb embere, az izlandi egy évvel Hall után, 2018-ban nyerte meg a világbajnokságot.

Hall aktívan készül a bokszmeccsére, szálkásít és fogy, összesen 36 kilót dobott le a 2017-es versenysúlyához képest.

Erősemberek  a nagyvilágból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top