nlc.hu
Életmód

Ártatlanul ítélték halálra

26 év után szabadult a halálsorról az ártatlanul elítélt férfi

Az amerikai férfit 26 évvel ezelőtt ítélték halálra, az ügye felülvizsgálata után derült ki, hogy tévesen.
Börtön

Szabadon engedtek egy ártatlanul halálra ítélt amerikai férfit, aki 26 évet töltött a halálsoron. Eddie Lee Howardot 1994-ben ítélték halálra egy 84 éves nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért.

A férfi szabadulásáért küzdő Innocence Project szerint a vádat szinte kizárólag a férfi harapásnyomára alapozták, de kiderült, hogy ez nem elegendő bizonyíték. Tavaly augusztusban Mississippi Legfelsőbb Bírósága is kimondta, hogy egy elkövető nem azonosítható minden kétséget kizáróan a harapásnyoma alapján.

„Szeretnék köszönetet mindazoknak, akik segítettek abban, hogy valóra váljon a szabadulásról szóló álmom – mondta Eddie Lee Howard, miután kiengedték a börtönből. – Köszönöm teljes szívemből, mert az értem végzett munkátok nélkül még bezárva várnám a halálsoron, hogy kivégezzenek.”

Vanessa Potkin, az Innocence Project ügyvédje azt mondta, Howardon kívül korábban 21 halálra ítélt emberről bizonyosodott be Amerikában, hogy ártatlanok. Köztük volt a szintén fekete Kennedy Brewer, aki 15 évet töltött a halálsoron, és szintén harapásnyom alapján ítélték el.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels)

Szabadulástörténetek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top