nlc.hu
Életmód

Családi balhé egy esküvői ruha miatt

Baleseti heg miatt kritizálta testvére menyasszonyát, családi balhé lett belőle

A vőlegény kiállt párja mellett, a szülők viszont testvére pártját fogták.

Egy vőlegény a Redditen osztotta meg, milyen családi balhé keveredett abból, hogy nővére nemtetszését fejezte ki amiatt, mert a menyasszony egy olyan ruhát választott magának, amiből kilátszik a kulcscsontján lévő égési sérülés nyoma. A tisztánlátás kedvéért leírta azt is, hogy leendő felesége hogyan szerezte azt a heget: gyermekként autóbalesetet szenvedtek, míg ő sérülései ellenére túlélte a történteket, édesanyját elveszítette.

A leendő sógornő már korábban is megjegyzéseket tett a hegre, de akkor mérgesedett el igazán a helyzet, amikor az ara megmutatta neki azt a spagettipántos ruhát, amit a nagy napon szeretne viselni. A vőlegény testvére állítólag teljesen bepipult, és megjegyezte, inkább egy magas nyakú ruhát kellett volna választani. „Amikor azt mondta a menyasszonyomnak, hogy vigye vissza ezt a ruhát, és cserélje ki egy másikra, mert különben a vendégek biztosan felfigyelnek majd a hegre, és pletykálkodni kezdenek, kiabálni kezdtem vele, és megmondtam neki, nem látom szívesen az esküvőnkön. Vitatkoztunk még egy fél órát, majd eljöttem.”

Később a vőlegényt felhívták a szülei, és leteremtették, amiért úgy döntött, hogy testvére mégsem lehet ott az esküvőn. Állítólag azzal érveltek, hogy lányuk csak segíteni akart, szerette volna elkerülni az esetleg kínos helyzeteket, az édesanya pedig megjegyezte, fia menyasszonya végül is viselheti a ruhát, csak egy sállal fedje el a heget. „Ezt követően nem válaszoltam sem a hívásaira, sem az üzeneteire. Azért akarták, hogy hívjam meg újra a testvéremet, mert féltek, hogy mit gondolnak majd a családunkról a vendégek.”

A Redditen a többség a vőlegény és párja pártját fogta. „Ha a menyasszonyodnak megfelel a ruha, akkor senkinek nem lehet kifogása ellene. Még a testvérednek sem” – írta egyikük. „Ha nem is sikerülne tökéletesen elfedni a heget, ez akkor is az ő esküvője, vagyis másnak nincs beleszólása abba, hogy mit viselhet” írta egy másik internetező. Valaki pedig felvetette, hogy a vőlegény éppen újból meghívhatja a testvérét, de csak abban az esetben, ha bocsánatot kér tőlük, és elismeri, hogy nem viselkedett megfelelően. 

(via Fox News)

Menyasszony

Fotó: Pixabay

Esküvők és balhék:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top