nlc.hu
Életmód
Randevú a kórházban

Vacsorarandit szerveztek a kórházban egy idős párnak

Masako és Frank Martinez koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, de sajnos nem ugyanabban a szobában kaptak helyet. A nővérek viszont megoldották, hogy így is találkozhassanak.

A 86 éves Masako Martinez január 22-én kórházba került koronavírus-fertőzés miatt, majd január 25-én férjét, a 93 éves Frank Martinezt is be kellett szállítani. Sajnos nem ugyanabban a szárnyban helyezték el őket, pedig egyik rokonuk elmondása szerint elválaszthatatlanok egymástól.

Az illinois-i O’Fallon városában található Szent Erzsébet Kórház két nővére, Kim Presson és Hannah Schlemer gondolt egyet, és elkezdtek szervezni egy randevút a Martinez-házaspárnak. Január 27-én pedig  Masako és Frank újra megfoghatta egymás kezét, és újból egymás társaságában fogyaszthatták el vacsorájukat, ahogyan azt oly sokszor megtették házasságuk 63 éve alatt.

Kim Presson elmondta, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a betegeik életébe egy kis örömet csempésszenek, hiszen tudják, mennyire megviseli az embereket a kórházban töltött idő. “Büszke vagyok arra, hogy nővérként dolgozom, tudva, hogy ilyen emberekkel osztozom ezen a szakmán mint ti” – írta az egyik kommentelő a kórház Facebook oldalán.

Volt, aki pedig mihamarabbi gyógyulást kívánt a házaspárnak, sőt, az egyik hozzászóló amellett, hogy köszönetet mondott a két nővérnek, elárulta, hogy ő ismeri Martinezéket, mert szülei jóban voltak velük, és tényleg elválaszthatatlanok egymástól. “Ők a legédesebb pár, akiket ismerek” – tette hozzá.

(via Fox News)

Kórház

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top