nlc.hu
Életmód

Véletlenül tudta meg egy lány a valódi életkorát

DNS-teszt miatt tudta meg a lány, hogy 3 évvel idősebb, mint gondolta

Saját maga után nyomozva derített fényt a bizarr rejtélyre.
Lydia, TikTok-felhasználó

Bármennyire is híján vagyunk az önismeretnek, azért a saját életkorát általában tudja az ember, nem? Nos, történetünk hőse, Lydia a jelek szerint nem tudja – igaz, ez őt is meglepte. A lány azzal mutatkozott be egy TikTok-videóján, hogy „22 éves vagyok… azt hiszem”.

A sztori egészen bizarr: a lány elvégeztette a manapság divatos, származásra vonatkozó DNS-tesztek egyikét, éppen azért, hogy jobban megismerje magát és az örökségét, amit ápolnia kell. Úgy alakult azonban, hogy most még kevesebbet tud magáról, mint előtte. Ahogy azonban a szolgáltatás weboldalán a profilját töltötte ki, a rendszer hibaüzenetet jelzett: az ő életkorával nem létezik Lydia Ellen. Előkereste saját orvosi kartotékát, amin az állt, 18 hónaposan kapta meg első oltását 1997 júliusában. Addig úgy tudta, 1998 májusában született.

@lyddelle_

I’m sure it’s just a mistake…. help? #fyp #trend #viral #Bossit2021

♬ original sound – Static2.0😄

Nem tudni, mit szólnak ehhez a lány szülei, azt sem élnek-e még, Lydia ugyanis azóta sem posztolt semmit az ügyről. (Illetve semmiről sem.) A több ezer lájkolója persze könyörög neki, hogy árulja el, mi ez az egész. Ahogy mondani szokták: cikkünket frissítjük!

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top