nlc.hu
Életmód

Kizárta magát a buszsofőr: az utas segített neki

Kizárta magát a buszsofőr, egy utas segített neki – videó

Érdekes jelenségnek voltak tanúi egy budapesti buszmegállóban, amikor azt látták, hogy a sofőr kizárta magát a vezetőfülkéből.
busz, sofőr

A sofőr nem tudott bejutni a vezetőfülkébe, ezért úgy döntött, megkéri az egyik utast, hogy másszon át a plexifalon és nyissa ki az ajtót. Mindezt egy szemtanú mondta el a Tényeknek, aki fényképeket is készített a megdöbbentő esetről.

 

Az egyik szemtanú képeket is készített a műveletről, amit a sofőr nehezményezett. A fotókat készített férfi szerint viszont veszélyes volt a művelet, mivel a busz járó motorral állt a megállóban.  A Tények által megkérdezett sofőr szerint a sofőr már akkor hibázott, amikor a kulcsot bennhagyta a gyújtás helyen, és ezáltal zárta ki magát, és az sem a legjobb megoldás volt, hogy nem jelentette a malőrt, hanem egy utas segítségét kérte. A szakértő szerint ugyanis szervizkocsi gyorsan a helyszínre ért volna, ugyanakkor az is igaz, hogy a férfi szabálytalanul, de gyorsan cselekedett, hiszen megoldotta a helyzetet.

A BKK a sofőr bevonásával vizsgálja az esetet.

Tudtad? 

Mától tanszüneti menetrend szerint közlekednek a budapesti közösségi közlekedési járatok az óvodák és az iskolák ideiglenes bezárása miatt.

Fotó: MTI

Mire figyelj oda vezetés közben?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top