Magányosan él az a szerzetes, aki egyedüliként gondoskodik Tibet egyik legnehezebben megközelíthető – és éppen ezért a legszebb – kolostorában. A Rituo templomról van szó, amely az ország egyik szent taván, a Jamdok-tavon fekszik egy apró félszigeten. Ez utóbbira egy szűk út vezet, maga a sziget pedig egy szál szikla itt-ott növényekkel, a tetején pedig az apró kolostor. A Rituo név nagyjából azt jelenti, kő a hegyen; ezzel arra az évszázadok óta itt található kőre utal, amely a helyi legendák szerint minden betegséget meggyógyít.
A Rituo hétszáz éves, de szerencsére megmaradt Tibet egyik rejtett kincsének. Annyira nehezen megközelíthető ugyanis, hogy nem lett belőle turistalátványosság, igaz, azon bátrak, akik mégis felkeresik, mind arról számolnak be, hogy újjászülettek. A tökéletes magány és a földöntúli táj annyira szürreális élmény, hogy új emberként távozik mindenki, aki eltölt itt egy kis időt. A templomból nappal az állatvilágban – tibeti antilopokban, a tavon úszó ludakban – gyönyörködhetnek, éjjelente pedig a víz felszínén tisztán tükröződő csillagokban.
A templom egyetlen lakóját, a magányos szerzetest Ahwang Pincuónak hívják. Napjait azzal tölti, hogy vizet hord fel a tóról, imádkozik és meditál. Nem is szeretne többet az élettől, az pedig fel sem merül, hogy agyára menne a magány. Ha mégis segíti a hite. Pincuo élete értelme és célja ez: hogy gondozza a templomot. Halálakor új szerzetes érkezik, szintén egyedül, pont úgy, ahogy 700 éve mindig, és ez így megy majd, amíg világ a világ.
Forrás: Oddity Central
