nlc.hu
Életmód

Stresszcsökkentés

A természet hangjai csökkentik a stresszt

A közérzetet is javítják egy új kanadai tanulmány szerint. Kitaláljátok, minek a hangja hat a legnyugtatóbban?
A természet hangjai csökkentik a stresszt

A kutatás mennyiségileg határozta meg a természetes hangkörnyezet előnyeit a hangulatjavulást, a kognitív teljesítményt, az alacsonyabb pulzust és a fájdalomérzékenységet vizsgálva.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány vezető szerzője Rachel Buxton, az ottawai Carleton Egyetem természetvédelmi biológusa volt.

„Hajlamosak vagyunk megközelíteni az akusztikus környezetet a zajszennyezés vadon élő állatokra, természetbe látogató emberekre és egészségre gyakorolt ártalmai szempontjából. Sok természetvédelmi biológust pont az ellenkezője érdekli: milyen előnyöket jelent a természetes hangkörnyezet?” – magyarázta Buxton az AFP-nek.

Kutatócsoportja olyan korábbi tanulmányokat elemzett statisztikailag, amelyek nagy részét laboratóriumban vagy kórházi környezetben végezték, önkéntesek fejhallgatón át hallgattak meg felvételeket.

A 36 tanulmány közül hét vizsgálta a hagyományos egészségügyi mutatókat, többek között a pulzust, a vérnyomást, a fájdalomérzékelést, ami az érzelmi felfokozottsággal függ össze, a kortizol stresszhormon szintjét, valamint a szív egészségével kapcsolatos, úgynevezett T-hullámot.

A többi kutatás a gyógyulás más lehetséges előjelzőit, többek között az észlelést, a közérzetet és a kognitív teljesítményt mérte meg.

A természetes hangokat hallgatók körében összesen 184 százalék egészségi javulást és más pozitív változást tapasztaltak a kontrollcsoportokkal összevetve.

A természetből származó hangok a stresszt és a bosszúság érzését is 28 százalékkal csökkentették. A lejátszott természetes zajok között a legnagyobb hatása a víznek volt, ezt követte a madárdal, majd a kettő együttes hangzása.

A kutatók ezen kívül megvizsgáltak 68 amerikai nemzeti park 221 különböző helyén az elmúlt 15 évben készített hangfelvételt. Azokban a parkokban, ahova sokan látogattak el, jóval több volt az ember keltette zaj. A legjobb minőségű hangkörnyezetet – vagyis ahol a legtöbb természetes és a legkevesebb ember keltette hang – Alaszkában, Hawaii-on és a Csendes-óceán északnyugati részén rögzítették.

Buxton feltevése szerint a természet hangjai azért hatnak kedvezően az egészségre, mert az evolúció során a sok természetes hangot tartalmazó akusztikus környezet a biztonságos viszonyok jó előjelzője lehetett.

(MTI)

(Kiemelt kép: Unsplash)

További stresszcsökkentő módszerek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése