nlc.hu
Életmód
Emelkedhetnek a koronavírus-fertőzés számai

Koronavírus: súlyos szeptembert jósol Magyarországnak a fizikus

A mostani hétvége volt a fordulópont, innentől megint romlani fognak a koronavírus-fertőzések számai – véli a szakember.

Ettől a hétvégétől exponenciálisan emelkedni fognak a járványügyi számok – mondta Vattay Gábor fizikus az RTL Klub híradójának. Számításai szerint szeptember elején már tízszer annyi esetszám lesz naponta, mint most.

Virágzik a modern rabszolgaság a járvány miatt

Újra emelkedhetnek az esetszámok (Fotó: Getty Images)

Rusvai Miklós, víruskutató arra figyelmeztetett, hogy vannak olyanok, akik esetében el kell gondolkozni a harmadik oltáson, hiszen az év elején beoltottak immunitása már elhalványulhatott.

Boldogkői Zsolt virológus szerint az is elengedhetetlen, hogy azok is oltást kapjanak, akik eddig egyetlen vakcinához sem jutottak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top