Egy virológus szerint már nyáron ideérhet a negyedik hullám

H.K. | 2021. Július 14.
Több lesz a fiatal és az oltatlan fertőzött.
Rusvai Miklós tudja, kire veszélyes a 4. hullám

Nagyon valószínűnek tartja Kemenesi Gábor virológus, hogy a koronavírus negyedik hulláma ki fog alakulni. Ahogy Facebook-posztjában írta, a természetben így működnek a járványok, amelyekre ugyanakkor fel is tudunk készülni – írja az ATV.hu

A virológus számításai szerint a következő hullám már a nyári hónapokban elérheti Magyarországot, ősszel pedig már az esetszámok növekedését láthatjuk majd. Várhatóan nőni fog a fiatal, illetve az oltatlan fertőzöttek száma, a fertőzések pedig a halálozások számának növekedésével is járnak majd. 

A negyedik hullám főleg a fiatalok és az oltatlanok számára lehet veszélyes (Fotó: Getty Images)

Kemenesi felhívta a figyelmet, hogy a legjobban azzal lehet védekezni a negyedik hullám legsúlyosabb hatásai ellen, ha minél többen beoltatják magukat. A szakember hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a hatóságok meghozzák a szükséges intézkedéseket azért, hogy akinek szüksége van rá, harmadik, emlékeztető vakcinadózist is kaphasson. Ahogy fogalmazott, az csak rajtunk múlik, hogy a negyedik hullám idején újból szükség lesz-e kijárási korlátozásokra.

A virológus rámutatott, hogy azok az oltottak, akiknél immunválasz tapasztalható – akár csak enyhe is – védettek a fertőzés legsúlyosabb szövődményei ellen. A hosszú távú kutatások még folynak, de egyelőre úgy tűnik, hogy a koronavírus enyhébb lefolyású a gyerekeknél, de a krónikus beteg fiatalok veszélyeztetett csoportnak tekinthetőek.

„Az ő esetükben (és őértük is) nagyon fontos a maszk-távolságtartás-higiénia hármasának gyakorlása” – figyelmeztetett Kemenesi Gábor.

További híreink a koronavírus témakörében:

Exit mobile version