nlc.hu
Életmód
Újabb pozitív kovid-teszek a tokiói olimpiai faluból

Egyre több koronavírusost találnak az olimpiai faluban

A koronavírus jelen van a versenyzők és az olimpiai játékok dolgozói között.

Szombaton az nlc is megírta, hogy megvan az első pozitív koronavírus-teszt az olimpiai faluban, vasárnap pedig újabb aggasztó hírek érkeztek Tokióból: hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között az olimpiai faluban.

A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre már beköltözött sportolók között. Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban, róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a “játékokhoz kapcsolódó illető”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint mindhárom érintett ugyanabból a küldöttségből került ki.

Közben a Tokióba megérkezettek között is született egy pozitív teszt, amelyet a dél-koreai NOB-tag, Rju Szeung Min – a 2004-es olimpia asztalitenisz-bajnoka – szolgáltatott. A 38 éves sportdiplomata maga tette közzé az eredményt, majd karanténba vonult.

A szervezők összegzése alapján vasárnap az olimpián közreműködő vagy részt vevő személyek közül 10-nek lett pozitív a tesztje, és eddig összesen 55 fertőzöttet regisztráltak.

A magyarok is megérkeztek már, arról nem tudni, hogy a versenyzőink közül bárki beteg lenne. 

Elek Gábor, a nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik az MTI sportújságírójának a tokiói olimpiai faluban 2021. július 18-án. / MTI/Kovács Tamás

Elek Gábor, a nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik az MTI sportújságírójának a tokiói olimpiai faluban 2021. július 18-án. / MTI/Kovács Tamás

Nézzük az öltözékeket: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top