nlc.hu
Életmód
Elhízás és alultápláltság Magyarországon

Eurostat: Magyarországon az egyik legnagyobb a túlsúlyos emberek száma

Egy felmérés szerint itthon a férfiakat nagyobb arányban érinti ez a probléma, mint a nőket.

Az Eurostat felmérést készített arról, hogy mennyire túlsúlyos az európai lakosság. A 2019-es adatok alapján készült felmérés szerint az Európai Unió lakosságának körülbelül a fele túlsúlyos. Máltán és Horvátországban vannak a legtöbben elhízva, őket Csehország, Magyarország, majd Szlovákia követi a listán. A lista legalján Olaszország található, ugyanis náluk a legalacsonyabb a túlsúlyos emberek aránya, írja az Index.

Csak a hazai adatokat nézve, az emberek valamivel több mint harmadának normális a testtömegindexe (BMI), másik harmada viszont elhízott, további egynegyedük pedig erősen elhízott. Ha a nemek szerint nézzük az elhízottak számát, akkor a férfiaknál összesen 65,2 százalék számít túlsúlyosnak, szemben a nők 52,1 százalékával.

Az uniós felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 2,7 százaléka alultáplált, és ez a probléma leginkább a fiatalokat érinti: a 18–24 év közöttiek 5,8 százalékára jellemző az alultápláltság. A 25 év felettiek körében már átlagos mértékűre csökken az alultápláltság, de a normális testsúlyúak aránya 9 százalékkal csökken, miközben a túlsúlyosaké 13 százalékkal nő. A tendencia az idősebb korosztályokban tovább folytatódik, egészen a 75 év felettiekig, ahol valamelyest nő a normális testtömeggel rendelkezők aránya.

elhízás

Fotó: Pixabay

Még több cikk a túlsúlyról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top